Helyi közélet

2008.09.18. 06:25

Indokolt kenyéráremelés októberben

<p>Drágulhat a kenyér ára októbertől Hajd-Bihar megyében is. A kenyérfélék áremelése a gáz-, áram- és üzemanyagárak növekedése miatt indokolt.</p>

Drágulhat a kenyér ára októbertől Hajdú-Bihar megyében is. – A sütödék költségei folyamatosan emelkednek, ezért van szükség az áremelésre.

A földgáz ára idén már többször emelkedett, s októberben újabb drágítás várható, valamint a tavalyihoz képest jóval többet kell fizetni az áramért és az üzemanyagért is – nyilatkozta az egyik országos napilapnak Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke, aki azonban a drágulás mértékéről nem kívánt beszélni.
- Bár a liszt ára csökkent, a kenyéráremelés mindenképpen indokolt lenne, hiszen az elmúlt három évben a sütödék a piaci verseny miatt nem tudták költségnövekedésüket a termékek áraikban megfelelően érvényestíeni – nyilatkozta a Naplónak Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütődék Kft. vezérigazgatója.

– A tavalyi év folyamán a liszt ára közel a kétszeresére emelkedett, valamint az energiaárak is igen magasak, így a kenyérfélék ára jelenleg jóval – mintegy 10-15 százalékkal – kevesebb annál, mint amennyi a költségek alapján indokolt lenne – mondta a cégvezető.

A hajdú-bihari sütőipari cégek képviselői bár nem szívesen nyilatkoztak az ügyben, többnyire egyet értenek Varga László álláspontjával.
– Az elmúlt időszakban a villany-, gáz- és üzemanyagköltségeink jelentősen megnövekedtek, ezért a kenyér árának emelését mindenképpen szükségszerűnek tartom – mondta el a Naplónak Kiss János, a Dorogi Magánsütöde Kft. ügyvezető igazgatója. – Költségeink növekedése eddig nem jelent meg termékeink árában, a közeljövőben azonban elkerülhetetlen lesz a 8-10 százalékos áremelés – mondta.

  • A termelők a fontosak
  • Csoda: csökkentek az árak
  • Aszály miatt nő az élelmiszerek ára
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában