Félfamentes város

Akkor majd – hacsak nem előbb visz el az ördög, megmentvén tőlem nemzetünk maradék kultúráját – némely testtájaim minden bizonnyal még jók lesznek, más szerveim pedig rossz állapotban, betegen. Ezzel együtt persze abban is bízom: általánosan jellemző lesz, hogy gyökereim felnyomják a burkolatot. Ezért már érdemes volna élni, még ha lehulló leveleim, terméseim síkossá teszik is a járdát, eltömítik is a házak csatornáit. Annak tudata pedig végmegbékéléssel töltene el, hogy helyemre természetesen újak kerülnek: néhány éves, földlabdás, gyorsan növő példányok.

Mindez persze csupán érzelgős képzettársítás, elcsépelt és fennkölt, okoskodó szóvirágzás-csavarás (illetve, egyesek némi iróniát sejtenek mögötte). Elvégre nem értek a városcsináláshoz, sőt, még csak nem is arrafelé lakom, ahol most újfent fákat vágnak ki. Fenti szavaimnak mindezeknél fogva nincs helyük a városfejlődésért felelősen érző-gondolkodó-tevő nyilvános eszmecserében.

Minden bizonnyal az én hibám, hogy egy elfátlanodó-zöldetlenedő világban a szívem helyéhez kapok már az első fejszesuhanásról hírt hallván. Vagy lehet, hogy mégsem baj? Hiszen addig is csak részletkérdésekről vartyogok – s közben a nagy dolgok háborítatlan bűzölöghetnek.

– Fábián György –

A szerző blogja
http://ludwighernya.blogging.hu