Helyi közélet

2008.09.30. 16:54

Arnóth Sándor felelősségvállalásból példamutató

<p>Debrecen, Püspökladány – Felszólítjuk Arnóth Sándort, azonnal mondjon le polgámesteri mandátumáról és vonuljon vissza a közéletből – mondták egyöntetűen az MSZP Püspökladányi Városi Elnökségének tagjai.&#160;</p>

A mai, helyi városháza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmaztak, a fideszes politikus példátlan viselkedése miatt nem alkalmas arra, hogy képviselje az embereket.

Arnóth Sándor közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot: „A polgármesteri és a kistérségi társulás elnöki tevékenységét továbbra is folytatom. A hibát országgyűlési képviselőként követtem el, és ebben a minőségemben kell a felelősséget is vállalni a Parlamentben ” – fogalmazott levelében.

A debreceni Fidesz szervezete kiáll Arnóth mellett. Úgy fogalmaztak: „A szocialisták nincsenek abban a helyzetben, hogy bármire felszólítgassák a nekik felelősségvállalásból példát mutató Arnóth Sándort… aki Gyurcsány őszödi beszédét lapulva hallgatta, annak most is hallgass a neve.”

  • Az MSZP közleménye I.
  • Az MSZP közleménye letölthetõ II.
  • Lemond mandátumáról Arnóth 
  • Kósa: becsülendõ, hogy lemondott
  • „Lógni fogtok!” - botrány a parlamentben
  • Kósa: „Emelt fővel távozott”
  • Lehallgatási ügy - Fidesz: Gyurcsány nyilvánuljon meg
  • Répássy Róbert feljelenti Szilvásy Györgyöt
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában