Helyi közélet

2008.06.23. 18:38

Átütemezik a fák kivágását, ha indokolt

<p>Debrecen – Arról nincs szó, hogy a fák kivágását felfüggesztenék, viszont az érintettek készek tovább vizsgálni a még álló fák lombozatát – állapodtak meg hétfőn a regionális közigazgatási hivatalban.</p>

Egyetértettek abban, hogy amely fákon madarak költésére utaló nyomok vannak, azok kivágásának késleltetésére, átütemezésére tesznek javaslatot – tájékoztatta a Naplót hétfőn Barna László, a regionális közigazgatási hivatal hatósági főosztályának vezetője.
Mint korábbi híradásainkból tudható, 220 fát vágnak ki ezekben a hetekben Debrecen néhány belvárosi utcájából, ám civil szervezetek és környezetvédelmi szakhatóságok (környezetvédelmi felügyelőség, Hortobágyi Nemzeti Park) azt kérték, a védett madarak költése idejére, azaz nyár végéig függesszék fel a munkákat.
Mint megtudtuk, az önkormányzati közút tartozékát képező fák kivágásához a jegyző engedélyére nem volt szükség. A kivágáshoz a közút kezelőjeként az önkormányzat képviselője – jelen esetben a polgármester – hozzájárult, így a munkálatok esetleges átütemezéséről is ő dönthet.

  • Kivágnak 220 fát
  • Állítsák le a fák kivágását
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában