Helyi közélet

2008.06.30. 12:21

Százmilliókkal kerül majd többe

<p>Debrecen - A Vertikál-D Kft. felszámolása miatt új pályázatot ír ki az önkormányzat a debreceni nagy lakótelepek csatornarendszerének szétválasztására. Őszre remélnek szerződést</p>

Mint a Haonon már közöltük, bebukott az úgynevezett LOT3 (az Unió támogatásával megvalósuló 22 milliárdos program  egyik eleme) kivitelezője.

Varga László, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy június 30-al felbontják a szerződést, s új pályázatot írnak ki, melytől őszre várható eredmény.

Reményei szerint a végső  határidőre, 2010 közepére a munkák így is elkészülnek. Természetesen többe fog kerülni, mint amire eddig számítani lehetett.
Az önkormányzat a szabályoknak megfelelően 769 ezer Euró előleget adott a Vertikál D-nek, majd kifizetett egy 226 ezer eurós részszámlát. A már szintén benyújtott 310 ezer eurós részszámla mögötti teljesítést még ellenőrzik, a kifizetéséről ezt követően döntenek – ismertette Varga László.

Hozzátette, lehívják a 2 milliárd eurós bankgaranciát, amiből például az előleg megtérül.
Megtudtuk azt is, hogy a kifizetetlen alvállalkozók az önkormányzatnál veszekednek a pénzükért, de a hivatal ebben kívülálló, nem tud és nem is akar beleszólni az elosztásába. A még fizetendő pénzt egy ügyvédi irodának utalják át.
Varga Lászlónak arról nincs információja, hogy hány alvállalkozó, illetve hány munkás maradt kifizetetlenül.

Valószínűnek mondta, hogy kezdeményezik majd a Vertikál-D öt évre szóló eltiltását a közbeszerzési pályázatoktól, de, hogy indítanak-e polgári kártérítési pert is, arra még nem tudott válaszolni.
Ismét elmondta, hogy a közbeszerzési pályázat feltételei nem adnak lehetőséget az áron aluli ajánlatot tevő cég kizárására, ha képviselője a pályázat értékelésekor a részletekre vonatkozó kérdésekre meggyőző választ ad.
A Vertikál-D 2006-ban nettó 4 millió 734 ezer euróért vállalta el a mérnöki szakvélemény szerint reálisan 6 millió 900 ezer euróra becsült munkát.

Varga László számítása szerint az új pályázat nyertese várhatóan 6-7 millió eurós árat ad.

Ehhez még hozzá kell majd számolni azt a pénzt, amit összesen kifizetnek a Vertikál D-nek a 20 százalékot el sem érő teljesítési szintért.

Bizonyos tehát, hogy több százmillió forinttal kerül így többe a városnak a LOT3 program, mint akkor, ha sikerült volna reális áron  megbízható kivitelezővel szerződni. Ennek az a következménye, hogy kevesebb pénz jut Pac, Méhészföld és Bajk András kert csatornázására.

  • Ajánlólevél
  • Debreceni csatornázás: az alacsony ár is lehet reális
  • Késés a debreceni csatornázásban, a bérfizetésben?
  • Debreceni csatornázás: vajon kinek a hibájából?
  • Az újkerti sorsáról kérdeztük Halász D. Jánost
  • Debreceni közgyûlés: tudósítás percrõl, percre
  • Reptér: két érvényes pályázat
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában