Helyi közélet

2008.06.02. 07:53

Nem hagyja magát megfélemlíteni a monoki polgármester

<p>Véletlenül szólta el magát egy beszélgetés során a monoki polgármester, amikor elmondta: megfenyegették. Szepessy Zsolt azonban leszögezte, sem őt, sem a képviselőtestületet nem lehet megfenyegetni. Véghez viszik döntésüket.</p>

Nem tettem feljelentést a fenyegetés miatt, mert nem hagyom és a testület sem hagyja, a némelyeknek nem tetsző helyi szociális rendelet megváltoztatása miatt megfenyegetett valaki telefonon - erről Szepessy ZsoltMonok polgármestere beszélt lapunknak, amikor az őt ért verbális fenyegetéssel kapcsolatban kérdeztük.
Elsiklik a lényeg
Buta embereknek tartom azokat, akik úgy gondolják, hogy eltéríthetik önkormányzatunkat attól, hogy véghezvigyük azt, amit elkezdtünk – fogalmazott. Úgy gondoljuk, hogy aki segélyt kap, annak is dolgoznia kell a pénzért. Senki ne legyen élősködő. Azt akarjuk elérni, hogy a törvény módosítás és alkotás legyen ebben a kérdésben. Azt tapasztaltuk rövid idő alatt – mondta -, hogy közeli és távoli önkormányzatok egyaránt követni akarják a monoki példát – nyomatékosította. Szepessy Zsolt szerint a médiának nem szabad most bulvárhírt, csinnadrattát csinálni ebből a fenyegetésből. Nem ez a lényeg. Elsiklik Monok valódi üzenete. A politikusok és szakemberek egy része is támogatja az elképzeléseiket, de a megvalósítás a parlamentre vár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában