Gépesített fegyelem az utakon

Salamoni döntés, drákói szigor: vége az utakon a száguldozásnak, pirosban átcsúszkálásnak és egyéb népi pajzánságoknak! Nulla tolerancia, pontosabban öt-hatszámjegyű tolerancia: a család havi kosztpénze vagy mondjuk lakás-törlesztőrészlete rámehet a büntetésre.
Nem is olyan nagy baj ez, ha arra gondolunk, mit művelnek egyesek, akik a KRESZ-könyvet meg tán emberi mivoltukat is a Trabantjukban felejtették, amikor átültek valamely bővérű gépbe.

Ezen sofőrök úgy közlekednek, mint megannyi kamikaze, ami még az ő dolguk, de hulla- és rokkantjelöltté lényegítenek át mindenkit, aki – pechjére – velük egy aszfaltcsíkon gurul.
Az érem másik oldala viszont sötét összeesküvést sejtet, melyben állambácsi, az önkormányzatok, autószerelők, gumijavítók és ideggyógyászok is részt vesznek. Mert képzeljük el: halad az egyszeri úrvezető a városban szabályosan, 50-nel; az út jó, kanyar nincs, zebra a környéken se... És akkor, ahol épeszű embernek eszébe sem jutna, egyszer csak ott vigyorog egy 30-as sebességkorlátozó tábla! Emberünknek bevillan, hogy mostantól költséges szórakozás a kötelezőt ajánlottnak vélni. Satufék... Márpedig burkolatjavítás után kintfelejtett vagy éppen ahelyett kirakott, netán csak úgy, örök rejtélyként az út mellett strichelő 20, 30, 40-es táblákból nincs hiány kis hazánkban.
S ha elkészült a művészi fotó az autóról, már mesélni sem lehet: késésben vagyok, beteg a gyerek, ki kell érnem az anyósommal az állomásra...

Az emberi tényezőt, melynek tán megesne a szíve a póruljárton, kiiktatták a folyamatból. A traffipax forog, az alkotó meg küldi a csekket...