Verseket akarok hallani

Ki a legnagyobb magyar költő? És azt ki mondja meg?

Ha azt tekintem mércének, hogy a minap, amikor szavalóversenyen zsűriztem a Bányaiban, hány Petőfi-verset hallottam, akkor Petőfi. De nyilván nem ez a mérvadó. Tudjuk, kik a legnagyobbak.

Ha költőnek számít az is, aki nem verset költ, hanem pénzt, és, mondjuk, a másokét, akár egy országét is, akkor is gyaníthatjuk, kik azok, akik a legnagyobbak közt szóba jöhetnek, neveket, aki akar hallani, annak elég csupán bekapcsolnia a tévét, a rádiót, amúgy sincs akkora e fél hasáb. (Meg nyilván becsuknának.)

Az említettem szavalóversenyen Szécsi Margittól is elhangzott egy költemény, bizony, meglepetésemre.

A magyar költészet napján pedig felavatták a költőnő újraöntött szobrát Pestszentlőrincen, azt, amelynek eredetijét 2007 márciusában ellopták. Mint a híradás idézi, „az ünnepségen Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke úgy fogalmazott: »Magyarország a fémből készült szobrok ellopásának földje lett. Ez ellen aligha lehet jó védekezés az emlékművek nagy méretűvé növesztése. Felfordult világ ez, és ebbe nem lehet beletörődni.«” Lehet, hogy játékautomatákban kötött ki a „vérugató tündér” bronzi mása, mint ahogy a Lorántffy Zsuzsannáéval – illetve fémanyagának ellenértékével – történt Tiszakeszin.

Az is a magyar költészet idei napjának egyik történése volt, hogy Csepelen Wass Albertnek állítottak szobrot. Fából. Így legalább nem fogják ellopni.

Oroszországban pedig Lajka kutyát foglalták most emlékműbe, az első (még ha nem is önszántából repülő) űrutast. Elvégre a magyar költészet napját az űrhajózás napja követi. Mármint nem a magyaré. Mert nekünk ma már legfeljebb a hülyeségünk ér el kozmikus magasságokig. És, hál’ istennek, néhány költői képünk.

A szerző blogja