Helyi közélet

2008.03.09. 13:09

Toldon zseblámpával és gyertyával szavaztak reggel

<p>Nem volt áram, ezért zseblámpák és gyertyák fénye mellett szavaztak a korán érkezők a Hajdú-Bihar Megyei Toldon.</p>

Az elektromos rendszer hibáját egy óra múltán elhárították.

Vasas Lászlóné, a területi választási iroda vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a reggel hat órai kezdéskor felkapcsolták a villanyt a toldi szavazóhelyiségben és azonnal megszűnt az áramszolgáltatás. Mint kiderült, a településen volt valamilyen hálózati hiba, amit egy óra alatt kijavítottak.

A bizottságokat egyébként felkészítik a hasonló esetekre is, mert minden eszközzel azon kell lenniük, hogy a szavazás a kiírt időpontban megkezdődjön. Ezért a bizottságoknak gyertyát és elemlámpát is csomagolnak. Az első néhány ember ezért ezek fényénél szavazhatott.

A hibát egy óra alatt elhárították, gondot csak az okozhatott volna, ha az áramszünet egész nap tart, mert az megakadályozta volna a számítógépes adatforgalmat - tette hozzá Vasas Lászlóné.

Ezek is érdekelhetik