Helyi közélet

2008.03.20. 06:44

Már nem csak kopogtatnak a Sárréten

<p>Tetétlen - Épülhetnek - a helyi népszavazáson a lakosság 77 százaléka mondott igent a beruházásokra. Az engedélyeket Tetétlen telephelyre adták be a beruházók.</p>

Akár már ebben az évben megkezdődhet a termelés a Tetétlenre települni szándékozó két üzemben - az akkumulátor feldolgozóban és a műtrágya elosztó-központban.

Ez csupán azon múlik, hogy a beruházásoknak mikor adnak zöld utat a szakhatóságok. A még hiányzó néhány engedély a napokban megérkezik, majd azt követően várhatóan egy hónappal elkezdődhet mindkét üzem építése. Az engedélyeket Tetétlen telephelyre adták be a beruházók.

Döntésüket jelentős mértékben megtámogatta a sárréti településen március 9-én megtartott helyi népszavazás, amelynek eredménye alapján a lakosság 77 százaléka mondott igent a gyárépítésekre.
A több mint 7 milliárd forintból megépülő, 50 embernek munkát adó akkumulátor feldolgozót az a társaság valósítja meg, amely azt eredetileg Vekerden szerette volna megépíteni.

Az idén szintén felépül a kezdetben 50, majd a tervezett fejlesztések után 200 dolgozót foglalkoztató műtrágya elosztó-központ is. Itt az év végén, míg a feldolgozóban az idén csak a próbaüzem kezdődhet el, "élesben" 2009. végétől működhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában