Meg kellene becsülni őket

Akaratlanul végighallgattam egy beszélgetést két hölgy között a buszra várakozva. Az egyik közülük pedagógus, aki azt mondta:

„Új lehetőségeket keresek, bár nagyon nehéz. Nem akarok erről az annak idején oly imádott pályáról nyugdíjba menni.” A miértre szomorú előadásba kezdett.

Fájlalta, hogy mára a régen olyan nagy köztiszteletnek örvendő óvónők, tanítók és tanárok tekintélye annyira mélyre süllyedt, hogy az már katasztrofális. A szülő és pedagógus együttműködése, az érdekszövetség közöttük már régen nincs sehol.
A szülők a felelősséget a pedagógusokra hárítják, ők pedig képtelenek egyedül, családi, szülői háttér nélkül megbírkózni a feladattal. Ha nincs a legfontosabb, a család együttműködése, az otthoni nevelés, a pedagógus nem képes azt pótolni. Ha esetleg rászól a gyerekre, akkor megsérti a személyiségi jogait. Ugyanakkor veszélybe sodorja önmagát, sőt elveszítheti az állását is. A nebuló fenyegtőzik, a „megmondom otthon” szöveg mindennapos. És akkor a szülő rohan felháborodva, jobbik esetben üvölt, rosszabb esetben akár tettlegességig fajul a dolog. Egyre több tanárverésről hallani.
Az egyik ilyen eset, amikor azért verték meg az iskolaigazgatót, mert elültette a fegyelmezetlen gyereket a helyéről. Így járni minden nap dolgozni, egyet jelent a stresszel.
Így nagyon nehéz gyermekekkel bánni. A pedagógusok kezéből kivettek minden nevelő eszközt. Túlzottan liberális lett az oktatáspolitika.
Nem túlzás azt állítani, hogy átestek a ló túlsó oldalára ezen a téren. Például nincs buktatás, csak szülői engedéllyel. De melyik szülő hagyná megbuktatni a csemetéjét? A gyerekek nevelhetetlenek, gátlástalanul csúnyán beszélnek már az óvodában is. És tilos őket fegyelmezni. Ez pedig oda vezet, hogy teljesen eldurvulnak a fiatalok.

„Lassan egy komplett pszihiátriaieset leszek, pedig nagyon szeretném felnevelni a gyerekeimet” – sóhajtotta csüggedten. És az i-re a pontot az tette fel, hogy ismerőse gyerekét fényes nappal késelték meg a nyílt utcán, hasonló korú fiatalok. Teljesen kiborult tőle. Ilyen durva lett a világ és úgy néz ki, hogy nem lehet megállítani ezt a folyamatot.
A pedagógust szó szerint kinevetik, fenyegetik. Megállíthatatlanul növekszik a bizonytalanság, miáltal a szülők megélhetési és egzisztenciális gondokkal küzdenek, így még kevesebb idő jut a csemetéjükre. Ezért teljes mértékig másra bízzák a nevelést. És az ezzel járó felelősséget is.

A gyerek pedig tisztában van vele, hogy mit nem tehet a tanár. Ha nem történik valami változás, tragikus mélységbe fog zuhanni az oktatás színvonala.
Mi lesz akkor a jövő nemzedékével?
-Hudákné Lakatos Margit-