Helyi közélet

2008.03.20. 11:34

Botrány egy debreceni buszon – mobiltelefonért

<p>Debrecen - Szerda délután még mindig remegő gyomorral gondolt a gyerekével és vele történt hétfői botrányra az a nő, aki telefonon kereste meg szerkesztőségünket, mintegy figyelmeztetésként.</p>

– A 12 éves fiammal utaztam a buszon, amikor megcsörrent a mobilom. Felvettem, mire egy jól öltözött, nagydarab férfi üvöltözni kezdett velem, állítván, hogy a telefonom valójában az övé, csak elloptam tőle.

Kiabált, szidalmazott, majd a Nádor utcai megállónál a karomnál fogva lehúzott a buszról. Körülöttünk rökönyödött csönd. Nem engedtem neki, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne engedjem el a telefont, amihez természetesen az égvilágon semmi köze sincs.

Mivel a botrány a megállóban is folytatódott, rendőrt hívtam. Ez már csöppet sem tetszett neki, azt hiszem, egyszerűen ezzel a csellel próbált a mobilhoz jutni. Egy gyengébb idegzetű embertől, egy fiataltól vagy egy öregtől szerintem meg is szerezte volna. Végül előállították. De azóta se a fiam, se én nem tudunk aludni – panaszolta.

Önbíráskodás
Önbíráskodás bűntett miatt rendeltünk el nyomozást az ügyben, s a debreceni férfit gyanúsítottként hallgattuk meg – mondta el lapunknak Szőke Bernadett, a debreceni rendőrkapitányság sajtóreferense. A hadnagy hozzátette: várják mindazok jelentkezését, akik a buszon utaztak, a megállóban várakoztak, illetve bármit érdemit tudnak a történtekről. Hívják az (52) 516–400-at!

Ezek is érdekelhetik