Sziréna

2025.07.05. 12:45

Halálos baleset történt Hajdú-Biharban, többen kórházba kerültek – fotókkal, videóval

Két autó ütközött össze a 4-es főúton, többeket kell a roncsokból menteni. A halálos baleset szombaton, a déli órákban történt.

Összeütközött két személyautó Debrecen és Ebes között, a 4-es főút 214-es kilométerszelvényénél. A baleset következtében több ember beszorult, őket a hajdúszoboszlói és a debreceni hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítják ki a járművekből – számolt be a halálos balesetről szombaton nem sokkal dél után a katasztrófavédelem.

A halálos balesetben egy személy vesztette életét
A halálos balesetben egy személy vesztette életét
Forrás: Tóth Imre

Az Országos Mentőszolgálat megkeresésünkre válaszolva közölte, a helyszínre több mentőegységet, köztük mentőhelikoptert is riasztottak. 

Bajtársaink két embert súlyos, míg egy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. Egy ember a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sajnos a helyszínen életét vesztette

– olvasható a válaszukban.

Helyszíni információink szerint a piros autó tért át a szemközti sávba, annak egyik utasa vesztette életét.

Videón az érintett járművek egyikének hűtése, valamint a mentőhelikopter felszállása:

A balesetről készült további, eddig még nem látott fotóinkat az alábbi cikkünkben érhetik el:

Nem csak halálos baleset történt Hajdú-Biharban

Vármegyénkben ez már a második nagy baleset a nap folyamán, a reggeli órákban Berettyóújfaluban ütközött össze két autó. A helyszínről több embert is kórházba szállítottak.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában