2025.06.18. 09:06
Trükkösen egészítette ki a fizetését a hajdú-bihari boltos, két hónap alatt egy kisebb vagyon nyúlt le
A férfi ellen a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség emelt vádat. A boltos sikkasztás miatt kell majd feleljen.
A vádirat szerint a vádlott 2024. június 6-a és 2024. augusztus 9-e között állt alkalmazásban Hajdúnánáson egy üzletben, ahol eladóként dolgozott. Munkaköri feladatai közé tartozott az áruk értékesítése, a pénztárgép kezelése és a napi zárás is. A férfi a munkába állásától kezdődően, munkaviszonyát felhasználva, rendszeres haszonszerzésre törekedve különböző összegű készpénzt és áruféleségeket lopott el, amellyel több mint 1 millió forint kárt okozott a sértettnek, ami az eljárás során nem térült meg – számolt be a sikkasztásról a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

Forrás: Illusztráció / MW-archív
A vádlott akként tett szert készpénzre, hogy egyes árucikkek vonalkódját beolvasta a pénztárgépbe, majd azt később abból kitörölte, azonban a termékért átvett készpénzt a napi zárás során a kasszából kivette és azt saját céljaira fordította. Előfordult az is, hogy a férfi egyes tételeket terminálos tranzakcióként rögzített a pénztárgépben, azonban az áruért készpénzt vett át és azt a napi zárás során eltette. Mindemellett több alkalommal táskában vitt el a kifizetetlen termékeket az üzletből.
Mint írták, a sértett képviselője a nyomozás során polgári jogi igényét előterjesztette, kérte, hogy az eljáró bíróság kötelezze a vádlottat kárának megfizetésére.
Az ügyben a nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta le.
Ez lehet a büntetése a sikkasztás miatt
A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a vádlott ellen nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.
Ajánljuk még: