2025.06.24. 10:57
Azt hitte, sima útja lesz a hajdú-bihari idősotthonba, de szembejött a rideg valóság
Felháborító, ahogyan elbántak vele. 600 ezret ért az idős férfinak a remény, hogy idősotthonba kerülhet.
Volt élettársától csalt ki pénzt egy nő, Debrecenben születhet ítélet az ügyében – hívta fel rá a figyelmet közleményében a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a nő a volt élettársát 2023 áprilisában azzal tévesztette meg, hogy el tudja intézni, hogy a férfit elhelyezzék egy idősotthonba.

Forrás: Illusztráció / Napló-archív
Idősotthoni elhelyezést ígért neki, de nem segített rajta
Az elkövető valótlanul azt állította, hogy a férfinak a beköltözés előtt be kell fizetnie összesen 600 ezer forintot, ami részben kaució, részben pedig ellátási díj, és a tisztasági termékek ára.
A sértett a pénzt átadta a vádlottnak, de ő nem intézte az elhelyezését, nem adott le jelentkezési lapot, de a beköltözésre szabad hely hiányában nem is lett volna lehetősége.
A nő korábban az ígérettel érintett idősek otthonában dolgozott, és jól tudta, hogy az intézményben nem kérnek kauciót, és előre fizetni sem kell, így a férfit megtévesztette, az átvett pénzt pedig saját céljára fordította.
A férfinak 600.000 forint kára keletkezett, ami nem térült meg, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során kérte a kárának megfizetését.
A Debreceni Járási Ügyészség az asszonyt nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. Vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá, hogy a Debreceni Járásbíróság kötelezze a sértett kárának megfizetésére – olvasható a közleményben.
Ajánljuk még: