2025.06.17. 13:51
Halálosan megfenyegettek egy kiskorút Debrecenben, a zsebpénzét is elrabolták tőle
A férfi 3400 forinttal távozott a helyszínről. A Petőfi téri vasútállomás területén fogták el a rendőrök.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, megfenyegette, hogy elvágja a torkát, majd a nála lévő pénzt is elvette egy kiskorú gyerektől egy férfi Debrecenben 2024 augusztusában. Elsőfokon már született egy ítélet az ügyében, most pedig a Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a június 17-i tanácsülésén hirdetett ítéletet.

Forrás: Illusztráció / MW-archív
Az ítélet szerint a vádlott 2024. augusztus 6-án 11 óra 20 perckor, Debrecenben, a Hunyadi János utcán leszólított egy 13 éves kiskorút, akitől pénzt kért. A gyermekkorú fiú a kérést megtagadta, és elsétált. A vádlott ezt nem hagyta annyiban és a Péterfia utca irányába követni kezdte a sértettet, akit utolért, majd elé állva felszólította, hogy álljon meg, ha beszél hozzá.
A férfi ismét felszólította a sértettet, hogy adjon pénzt neki, a sértett azonban ekkor is megtagadta. A vádlott ekkor a gyermeknek azt mondta, hogy „elvágom a torkod, ha nem adsz!”.
A sértettben komoly félelem alakult ki, melynek hatására átadta a vádlott részére a nála lévő 3.400 forintot, majd a vádlott a helyszínről távozott. A sértett az esetet követően azonnal felhívta szüleit, majd értesítették a rendőrséget.
Az adatgyűjtést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a vádlottat, akit a Petőfi téri vasútállomás területén elfogtak. Az eltulajdonított pénzösszeget a nyomozóhatóság a vádlott élettársának a táskájában megtalálta és lefoglalta. A nő azt mondta, nem tudott arról, hogy a pénz bűncselekmény elkövetéséből származik.
A másodfokú bíróság a rablás bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság 2025. március 4-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A büntetett előéletű vádlottat a Debreceni Törvényszék jogerősen öt év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A bíróság ezen felül elrendelte a Berettyóújfalui Járásbíróság büntetővégzésében lopás vétsége miatt kiszabott kilenc hónap, valamint szintén a Berettyóújfalui Járásbíróság büntetővégzésében testi sértés bűntette miatt kiszabott egy év három hónap végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtását.
Ajánljuk még: