2025.04.08. 15:21
Csak tévészerelőt keresett a debreceni nő, másfél milliót bukott
Durva csalásról számolt be a hajdú-bihari rendőrség. A távirányítóját akarta megjavíttatni egy nő, akit több alkalommal is megkárosított egy csaló.
Egy 61 éves debreceni nő tett bejelentést a rendőrségre március elején arról, hogy csalók áldozatává vált – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán. Kifejtik, az átvert asszony elmondta a nyomozóknak, hogy korábban elromlott a távirányítója, azonban nem ismert szerelőt, ezért az interneten kezdett keresgélni. Talált is egy megfelelőnek ígérkező hirdetést, ahol egy felugró ablakba beírta problémáját és elérhetőségeit.

Forrás: Illusztráció / Napló-archív
Nem kellett sokat várnia, egy férfi felhívta és azt mondta, hogy érdekelné a munka, azonban szüksége van közel 40 ezer forintra az alkatrészek beszerzéséhez, amit a nő át is utalt. Később ismét telefonált a mondvacsinált szakember, és újabb 40 ezer forintot kért arra hivatkozva, hogy csak az összeg fele érkezett meg a számlájára, de a nőben még ez sem keltett gyanút – írják.
Másfél milliót csalt ki a távírányító javításáért
A férfi ekkor sem elégedett meg a kicsalt pénzzel, különféle kitalált sztorikat adott elő, és legtöbbször légből kapott jogszabályokat sorolt fel. Ezek végül mindig abba az irányba terelték a beszélgetésüket, hogy áldozata újra utaljon. Az álszerelő így kis híján másfél millió forintot csalt ki a hiszékeny nőtől.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, legyenek körültekintőek, ha az internetet használják. Keltsen gyanút, ha el nem végzett munkáért kér pénzt valaki, és legyen meg mindenkiben egy egészséges bizalmatlanság.