Drog elleni küzdelem

2025.04.29. 11:34

Ki is tilthatnak ezért a városodból! Súlyos büntetések következhetnek!

Március elején indult a DELTA Program. A kábítószer-kereskedők elleni fellépést értékelte Horváth László kormánybiztos.

Külön kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében a kábítószer-kereskedelem visszaszorításáért Magyarországon. Horváth László vezetésével azóta több ezer bevetést hajtottak végre országszerte a rendőrség munkatársai. Az elmúlt két hónap eseményeit társportálunknak, a Heolnak összegezte a képviselő.

Horváth László kiemelte, még szigorúbb ellenőrzések lesznek a kábítószer-kereskedőkkel szemben
Horváth László kiemelte, még szigorúbb ellenőrzések lesznek a kábítószer-kereskedőkkel szemben
Forrás: MW-archív

A kormánybiztos kiemelte, több, mint 2 ezer eljárást indítottak a kábítószer-kereskedőkkel szemben március 1 óta, és több száz kilogramm tiltott anyagot foglaltak le a hatóságok. 

Ez azért is nagyon fontos, mert a fogyasztás csökkenésével a fogyasztók száma is alacsonyabb, s ami nagyon lényeges, kevesebb az újonnan belépő fogyasztó is. Azt gondolom, hogy ez az akciósorozat – amely egyébként ezután is folyamatos lesz – megmutatta, hogy a rendőrség felkészült és alkalmas ennek a rendkívül fontos feladatnak az ellátására

- nyilatkozta a portálnak a kormánybiztos. 

A heol.hu cikkéből kiderül továbbá:

  • milyen új jogszabályokat tárgyalnak a parlamentben;
  • ezek a jogszabályok milyen büntetést vonnak maguk után;
  • valamint hogy milyen új trükkökkel próbálkoznak a kábítószer-kereskedők.

Hajdú-Biharban is rengeteg akciót tartottak a kábítószer-kereskedőkkel szemben

Korábban összegyűjtöttük a legnagyobb hajdú-bihari elfogásokat, többek között razziák és meglepő fogások is voltak. Több debreceni szórakozóhelyet is átvizsgáltak a hatóságok, de vármegye-szerte tartottak akciókat. 

Ezek a cikkek is érdekelhetik:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában