2025.04.15. 10:01
Halálos baleset Debrecen és Hosszúpályi között: elhajtott az autós, de árulkodó nyomokat hagyott
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást. Újabb részletek derültek ki a halálos balesetről.
Ahogy arról tavaly augusztusban mi is beszámoltunk, halálos baleset történt a 4808-as úton, Hosszúpályi és Debrecen között, amelynek során egy gépkocsi gázolt halálra egy kerékpárost. Most lezárult a rendőrségi vizsgálat.

Forrás: Napló-archív
A rendőrség friss beszámolója szerint 2024 augusztus 27-én este érkezett a bejelentés. A baleset helyszínére kiérkező járőrök már csak az elütött kerékpárost és néhány törött járműalkatrészt találták a helyszínen, ugyanis a sofőr nem állt meg segítséget nyújtani, hanem elhajtott.

Forrás: Napló-archív
Halálos balesetet okozott, szó nélkül elhajtott
A rendőrök azonnal a gépkocsi keresésére indultak, ami rövid időn belül eredményre vezetett. Pár kilométerrel arrébb megtalálták az összeroncsolódott autót és a sofőrt is.
A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért előállították, a vezetői engedélyét pedig bevonták.
A rendőrök járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki, beismerő vallomást tett.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Debrecennél
Fotók: Tóth ImreMint kiderült, a férfi Hosszúpályi irányából haladt Debrecen felé, amikor elütötte a biciklist, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a vizsgálatot, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.