Bírósági tudósítás

2025.04.17. 19:49

Demens asszonyt vertek át Debrecenben, aljas módon akarták kiforgatni a házából

Aki tisztában van a debreceni ingatlanárakkal, az tudja, hogy 2023-ban 4 és fél millió forintért még egy telekhez sem lehetett jutni. Nem sokon múlott, hogy elveszítse a család a demens hozzátartozó házát.

Demens asszonyt vertek át Debrecenben, aljas módon akarták kiforgatni a házából

Idős, demens asszonyt akarhatott átverni a házaspár

Forrás: Illusztráció / Napló-archív

Szívszorító történet, bármelyikünkkel megeshet, ráadásul számos társadalmi problémát felvet az az eset, amely két évvel ezelőtt történt Debrecenben. Mindenkit érint, hiszen sajnos elkerülhetetlen, hogy egy szívünknek kedves hozzátartozónk felett eljár az idő, és öreg korára egyedül marad. Legyen az szülő vagy nagyszülő, bármennyire erős a kötődés, az embernek muszáj a saját kötelezettségeivel is foglalkoznia: munkába járni, gyermeket nevelni. Ugyan ideje nagy részében igyekszik foglalkozni közeli családtagjával, látogatja, gondját viseli, ám nem lehet ott minden pillanatban. Ennél talán még rémisztőbb, amikor demens családtagunkat illetéktelenek próbálnak kiforgatni a vagyonából, kihasználva hiszékenységét.

demens, debrecen, ingatlan
Idős, demens asszonyt akarhatott átverni a házaspár
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Egy hasonló ügyben tartott előkészítő ülést szerdán délelőtt a Debreceni Járásbíróság. Az ülés kezdetén az ügyész ismertette a vádiratot, melyből kiderült, az események elszenvedője egy 70 éves debreceni asszony, aki enyhe fokú szellemi hanyatlásban szenved. Mint elhangzott, ítéletalkotása felületes, fokozottan befolyásolható. A történtek előtt 3-4 évvel jelentek meg nála a demencia jelei, ekkor ismerkedett meg egy házaspárral, akik a bizalmába férkőztek. Az 53 éves férfi és 55 éves felesége megtudták, hogy az idős nő költözni szeretne, ezért a mentális állapotát kihasználva rábeszélték, hogy adja el áron alul a Pacon található házát. A céljuk az volt, hogy az ingatlan vételárát megszerezzék maguknak. Ezt úgy érték el, hogy elhitették az asszonnyal, hogy az eladás az ő érdekét szolgálja, majd biztosították arról, hogy saját házukban egy lakrészt fenntartanak majd a számára, ahol élete végéig élhet.

Piaci ár alatt adták el a debreceni ingatlant

Találtak is egy vevőt, akivel megbeszélték, hogy 4 és fél millió forintért megvásárolja a házat. A szerződés 2023 januárjában meg is köttetett. Nyilván szükségtelen részletezni, hogy ekkor a debreceni ingatlanárak éppen a csúcson voltak, és ekkora összegért aligha lehetett belterületen még egy telekhez is jutni.

A házaspár aktívan részt vett az adásvételben, az ügyvédi irodába is elkísérték a demens nőt, nehogy meghiúsuljon a tervük. Az ügyvéd jelenlétében a ház leendő tulajdonosa kétmillió forintot adott foglalóként az idős asszonynak, a fennmaradó 2 és fél millió forintos összeget pedig néhány nap múlva adta volna át, azonban ezt meghiúsította, hogy közben a szellemi leépülésben szenvedő háztulajdonos lánya feljelentést tett.

A kétmillió forintot a házaspár közben magához vette, megtévesztett áldozatuknak azt mondták, 58 ezer forintot kapott a házért. Több mint félmillió forintot azonnal el is költöttek belőle. Nem sokáig élvezhették azonban a könnyű pénzt, egy nappal később ugyanis házkutatást tartottak náluk, ahol a fennmaradó másfél milliót megtalálták.

Nem ismerték be, hogy át akarták verni a demens asszonyt

Az ügyész a szerdai ülésen tudatta, a házaspárt bűncselekmény felismerésére idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja. Beismerés esetén a házaspár férfi tagjára 1 év 4 hónap, míg feleségére 1 év 2 hónap kiszabását indítványozta a bíróságtól.

A bíró kérdésére a vádlottak azt felelték, nem ismerik el a terhükre rótt bűncselekményt, és nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról sem, így az ügy júniusban folytatódik a Debreceni Járásbíróságon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában