Ítélet született

2025.04.03. 14:17

Kiderült, börtönbe kerül-e a sofőr, aki zebrán gázolt halálra egy fiatal lányt Debrecenben

Elsőként szólalt meg az üggyel kapcsolatban a tárgyalás óta a baleset okozásával vádolt debreceni férfi. Egyúttal a bíróság határozott is a Böszörményi úti halálos gázolás ügyében.

Jóformán megtelt a tárgyalóterem a csaknem két évvel ezelőtt történt Böszörményi úti halálos gázolás ügyének utolsó tárgyalási napján, április 3-án a Debreceni Járásbíróságon. A várható ítélethirdetésre eljött a vádlotton, ügyvédjén és az ügyészen kívül a balesetben elhunyt fiatal lány hozzátartozói, jogi képviselőjük, továbbá a család ismerőseként a hasonlóan nagy nyilvánosságot kapott Vágóhíd utcai tragédiában elhunyt Attila édesanyja is részt vett a tárgyaláson.

 halálos gázolás, debrecen, böszörményi úti,
A Böszörményi úti tragédia helyszíne közvetlenül a baleset után
Forrás:  Napló-archív

Noha a vádlottat már a baleset helyszínén kihallgatták a nyomozók, az előkészítő ülésen nem nyilatkozott a bűnösség kérdéséről, és az ezt követő tárgyalási alkalmakkal sem szólalt meg az ügyben, az utolsó tárgyalási napot megelőzően írásos vallomást nyújtott be a bíróság felé. Bírói kérdésre határozottan úgy felelt, nem szeretné ő maga felolvasni a levelet, ezért a bíró ismertette azt:

Leírhatatlanul sajnálom, hogy megtörtént ez a tragikus baleset. Az elmúlt másfél évben minden nap vallomást teszek magamnak, ezzel a balesettel ébredek és alszom el. Próbálok magyarázatot keresni, hogyan történhetett meg. Egyben az elhunyt hölgy szüleihez is szólok: felfoghatatlan és szavakba nem önthető az a fájdalom, amit akaratlanul okoztam a családjuknak. A tragédia engem is mélységesen megtört, minden nap szembe kell néznem a lelkiismeretemmel. Sajnos, nem tudom a balesetet meg nem történté tenni, de kérem a sértett szüleit, hogy fogadják alázatos bocsánatkérésemet

 – állt a vallomásban. Kitért arra is, hogy a történtek előtt 42 éven keresztül szabályszegés nélkül vezetett járművet, összesen közel kétmillió kilométeres távon. Részletezte a baleset körülményeit, állítása szerint körültekintően közelítette meg a gyalogátkelőt, annak környékén nem látott gyalogosokat. Feltételezése szerint vagy az út szélén lévő oszlop takarhatta ki a lányt a látószögéből, de azt sem vetette el, hogy a baleset áldozata a buszmegállóból a túloldalon lévő villamosmegálló felé sietett, hogy elérje a járművet, és így a zebráról letérve, átlósan haladhatott az úton.

Nagyfokú figyelmetlenség okozta a Böszörményi úti tragédiát

A csütörtöki tárgyalás a perbeszédekkel folytatódott. Az ügyész elsőként „az utolsó pillanatban benyújtott, önmagában és a körülményekben hibát kereső” vádlotti védekezésre reagált, mely álláspontja szerint egy megkésett bocsánatkérés is egyben. Úgy véli, a nyilatkozat tartalmi részéből maradéktalanul megállapítható a KRESZ megszegése. Szerinte a körülmények ismeretében nehéz az út szélén lévő oszlop vagy a gépjármű A-oszlopának (a karosszéria szélvédőt és az oldalsó ablakot összefogó része) hivatkozni, hiszen – miközben a gyalogátkelőnél az útszakaszon megengedett sebességet kicsivel meghaladta – semmilyen gyalogosforgalomról nem tesz említést a vallomásban. 

VMP20250403_tárgyalás_gázolás_böszörményi_út_HAON (4)
Telek Zsolt (középen) képviselte az ügyészséget
Forrás: Vida Márton Péter

Ide vonatkozóan kiemelte az ügy két koronatanújának nyilatkozatát, akik elmondták, hogy az elhunyt lány előtt két gyalogos is átkelt a zebrán. Mint fogalmazott, amikor a sértett lelépett az út bal oldalán lévő járdáról, a többi gyalogos éppen az átkelőn haladt át. Az ügyész szerint az, hogy a jármű vezetője nem látott senkit a zebrán, nem fogható fel érdemi magyarázatként. Az azonban igen, hogy napi rendszerességgel közlekedett az útszakaszon, így figyelmen kívül hagyta a veszélyes átkelőhelyre felhívó, villogó sárga fényjelzést. Megemlítette azt is, a jármű végső helyzetéből, az ütközés nyomaiból a szakértők megállapították, hogy a lány a zebrán haladt át, és ezt a tanúvallomások is alátámasztják.

Ki kell emelni emellett az igazságügyi műszaki szakértői véleményből azt a megállapítást, hogy 3,3-3,9 másodperc észlelési késedelem róható fel a vádlott terhére, amely igen nagy fokú. Vagyis a jármű vezetője még az esélyét sem adta meg, hogy ne egy fatális végeredménnyel járó közlekedési baleset keletkezzen

 – mutatott rá.

A gyászoló család ügyvédje csatlakozva az ügyészi állásponthoz, érthetetlennek nevezte az észlelés ilyen fokú késedelmét.

– Emlékszem arra, amikor értesültem az esetről a hírekből, lessokkolt engem és a környezetemet is, hogy ilyen értelmetlenül az életét veszíti egy fiatal nő – idézte fel, hozzátéve, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közlekedésbiztonságra és az általános megelőzésre. Szerinte az esetnek üzenete van a társadalom számára, és a hasonló történések elszaporodottsága miatt is tudatosítani kell a járművezetőkben, hogy a gyalogátkelő „szent és sérthetetlen”, és egy kisebb figyelmetlenség is okozhat tragédiát.

Megmagyarázhatatlanok számára a történtek

A vádlott ügyvédje védőbeszédében továbbra is fenntartotta, hogy a baleset mechanizmusában kétségek merültek fel, utalva arra, hogy első alkalommal tévesen állapították meg a gyalogos haladási irányát. Kifogásolta továbbá a tanúvallomások értékelését, példaként említette, hogy a gyalogátkelőn áthaladó személyek a baleset pillanatában nem láthatták a pontos történéseket. Megjegyezte azt is, hogy a koronatanúk elmulasztották a segítségnyújtási kötelezettségüket (a sokkhatás miatt ugyanis a baleset után távoztak a helyszínről), és tanúkénti pozíciójukat csak később foglalták el. Az ügyvéd védence kifogástalan életvitelét, családi körülményeit és több évtizedes vezetési tapasztalatát ecsetelte, emellett személyes meggyőződése szerint nagy fokú együttérzés van a férfiban, aki azóta is keresi a baleset okát. Arra kérte a bíróságot, hogy amennyiben bűnösnek találja a vádlottat, szabjon ki rá felfüggesztett szabadságvesztést, amellyel esetében a büntetési célok ugyanúgy érvényesülnek.

Hatvan éves elmúltam. Eddigi életemben felelősségteljesen éltem: tanultam, dolgoztam. A közlekedésben is ezt képviseltem. Elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan számomra, hogyan keveredtünk ebbe a helyzetbe. Vádlottként állok itt, de a baleset élő áldozata is vagyok. Életem hátralévő részét mindenhogy be fogja árnyékolni ez az esemény

 – mondta az utolsó szó jogán a vádlottak padján ülő férfi, aki az utolsó mondatokat akadozva, sírástól elcsukló hangon, remegő szájjal tudta csak kimondani. Láthatóan valódi megbánás volt a szemében.

Még megváltozhat az ítélet

A szünetet követően a bíróság határozatot hirdetett, mely alapján a vádlottat bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért 1 év 8 hónap szabadságvesztésre, és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte. A büntetés végrehajtását 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette, utólagos végrehajtás esetén pedig fogházban rendelte el. Ezen felül az egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a férfit.

Rövid indoklásában a bíró elmondta, a bizonyítási eljárás során megállapítható volt a vádiratban foglalt tényállás, így az is, hogy a vádlott súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat, és elmulasztotta a fokozott óvatosság betartását, valamint azt sem vette észre, hogy a gyalogos már elhagyta a járdát.

gázolás, böszörményi úti, debrecen
Lugosi Tímea bíró vezette a tárgyalást
Fotó: Vida Márton Péter

A bíróság mérlegelte az enyhítő és súlyosító körülményeket: figyelembe vette a hasonló balesetek helyi és országos szintű elszaporodottságát, ugyanakkor a vádlott büntetlen előéletét, beismerő vallomását és megbánó magatartását is. Mint a bíró mondta, a büntetési céloknál az általános és a speciális prevención keresztül kell figyelembe venni, hogy mi az a büntetés, ami a vádlott számára szükséges, indokolt, egyben megfelelő is. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabása szükséges, ugyanakkor büntetlen és kifogástalan közlekedési előéletére, személyes élete során – az életkorát is figyelembe véve – a szabályok betartását mutatta, ezért lehetőséget látott a bíróság a büntetés próbaidőre történő felfüggesztésére, a két évet nem meghaladó szabadságvesztés ugyanis a törvény szerint felfüggeszthető.

A vádlott tudomásul vette az ítéletet, az ügyész azonban fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés mértékének súlyosításáért, ebből adódóan a felfüggesztés is meghiúsulhat. Az ítélet így nem jogerős.

A családtagok méltóságteljesen fogadták a döntést, azonban láthatóan nem értettek egyet az ítélettel. Könnyes szemmel, lehajtott fejjel hagyták el a tárgyalótermet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában