Sziréna

2025.03.14. 16:44

Óriási balhé volt egy debreceni buszmegállóban pénteken: szemtanú mesélte el, mi történt

Többen is rémisztő esetnek lehettek szemtanúi az egyik debreceni buszmegállóban pénteken. A verekedés részleteiről egy szemtanú számolt be a portálunknak.

Verekedés történt péntek délután Debrecenben, a Pesti utca egyik buszmegállóban – számoltak be az esetről – egy azóta már törölt posztban – a Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban. Az esetről nyilatkozott a portálunknak egy buszon ülő szemtanú is, aki elmondta, nagyon megijedt, mikor látta, mi történik.

Buszmegállóban történt verekedés Debrecenben
Buszmegállóban történt verekedés Debrecenben
Forrás: Google Maps

Így történt a verekedés a szemtanú szerint

– Csak vártam, mikor tudunk végre tovább haladni a távolsági autóbusszal, mert siettem haza. Két férfit láttam verekedni, hangosan kiabáltak is, ezzel pedig megijesztették az ott várakozókat. 

Mikor közvetlenül a busz oldalánál folytatták a verekedést, a sofőr lement, majd rájuk szólt, hogy hagyják abba. Az egyik férfi fel akart szállni a járműre, de szerencsére a buszvezető nem engedte

– mesélte el a látottakat. 

Hozzátette, több részletet nem tud, fogalma sincs arról, miért alakult ki, vagy meddig tartott a verekedés, mert a busz tovább hajtott, a két férfi viszont ott maradt.

Ezzel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget is, a sajtóosztályuk azonban közölte, hogy az esetről nem érkezett hozzájuk bejelentés.

Ajánljuk még:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában