Vádemelés

2025.03.20. 10:45

Micsoda fogás! Nem fogod elhinni, mit loptak el egy mikepércsi autókereskedésből

A kár megtérül ugyan, de felelniük kell a tetteikért. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a két férfi ellen.

A vádirat szerint a vádlottak 2024. január 6-án délután 14 óra körüli időben a fiatalabb vádlott autójával elmentek Mikepércsre az egyik autókereskedésbe. A nyitott kapun át behajtottak az udvarra, majd az ott parkoló egyik nyitott, eladásra szánt autó mellé parkoltak le. Az idősebb férfi kiszállt, majd beült az ott parkoló nyitott személygépkocsiba és ott körülnézve elszakította az antennakábelt, így vette ki abból a 40 ezer forint értékű rádió-fejegységet – számolt be a lopással kapcsolatos ügyről csütörtökön a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

Lopás az autókereskedésben: felelnie kell a két férfinak
Lopás az autókereskedésben: felelnie kell a két férfinak
Forrás: Illusztráció / MW-archív

A fiatalabb vádlott is kiszállt az autóból, odament a vádlott-társához, aki ekkor azt közölte vele, hogy a műszaki cikket elviszi. A fiatalabb vádlott erre közölte vádlott-társával, hogy siessen, majd visszaült az autóba. Rövid időn belül az idősebb férfi is visszaült a fiatalabb vádlott járművébe a kabátja alá rejtett rádió-fejegységgel, majd elhajtottak a helyszínről.

A vádlottak által a sértettnek a lopással okozott kár 40 ezer forint, amely az eljárás során lefoglalással és a sértett részére történt kiadással megtérült.

Lopás miatt kell felelniük

Az ügyben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatta le.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a két vádlott ellen szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon akként, hogy a bűncselekményt a fiatalabb vádlott bűnsegédként követte el. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján mindkét vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában