Körözés

2025.03.13. 11:05

Emberkereskedelem miatt körözik ezt a nőt, Debrecenben is feltűnhet

Gyöngyösi Anikóval szemben január óta van érvényben elfogatóparancs emberkereskedelem miatt. A szemtanúk Hajdú-Biharban is látták a körözött nőt.

„Végtelen fokozaton figyeljetek a gyermekeitekre, és ha látjátok ezt a szavakkal nem minősíthető lényt, hívjátok a rendőrséget!” Ezzel a felütéssel tettek közzé egy debreceni csoportban bejegyzést egy körözött nőről készült fényképet mellékelve, aki állítólag gyermekeket rabol el. Mint írják, felbukkant már Fejér és Pest vármegyében, és Nógrádban is látták. A bejegyzés szerzője szerint most Debrecenben is feltűnt a nem éppen barátságos ábrázatú asszony. A hírt korábban a Nool és a Feol is megírta, arra hivatkozva, hogy látták a nőt mindkét vármegyében.

körözött, debrecen, rendőrség, gyöngyösi anikó
A körözött nő, Gyöngyösi Anikó
Forrás:  Police.hu

Frissítés a körözött nő ügyében

A Fejér vármegyei rendőrség a közösségi oldalán közölte, nincs szó gyermekrablásról, vagy kiskorúak elleni bűncselekményekről! A közösségi médiában több helyen is félrevezető információk terjedtek a Székesfehérvári Törvényszék által január 22-én elrendelt körözésről, amely Gyöngyösi Anikóra vonatkozik. A haon.hu cikkében is tévesen jelent meg a hír. A rendőrség hangsúlyozza, a hatóságok nem gyermekekkel kapcsolatos bűncselekmény miatt adtak ki körözést ellene!

Mivel a fénykép jellemzően a rendőrség által készített körözési fotónak tűnt, rákerestünk a police.hu adatbázisában: Gyöngyösi Anikó néven valóban szerepel az elfogatóparancs alapján körözött személyek között a 41 éves, budapesti születésű nő. Az adatlapja alapján emberkereskedelem miatt adott ki körözést ellene a Székesfehérvári Törvényszék január 22-én. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában