Emberölés

2025.03.23. 16:30

Brutálisan végzett az unoka a hajdúszoboszlói nagymamával – videóval

Magánéleti problémái is voltak a hajdúszoboszlói férfinak. Emberölés miatt kell felelnie az unokának.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy 87 éves, hajdúszoboszlói lakost találtak holtan az otthonában. A rendőrök a szemle során megállapították, hogy az idős nő halálát idegenkezűség okozta, emberölés történhetett, a nyomozók az esettel kapcsolatban egy férfit előállítottak.

emberölés, hajdúszoboszló, nagymama
Az unoka áll bíróság elé a hajdúszoboszlói emberölés ügyében
Forrás:  Napló-archív

Az eset még 2024 májusában történt. A Haon helyszíni beszámolója szerint a a Szabadság utcában történhetett a tragédia. A környékbeliek megrendültek, mindenkit sokkoltak a történtek, elmondásuk szerint egy szerető nagymama volt az áldozat, segítőkész embernek ismerték. 

A nyomozás eredményeként idén februárban emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vizsgálata szerint az unoka lehetett az elkövető

Emberölés: nagymamáját szúrta halálra

A vádirat szerint a férfi magánéleti problémái miatt rendszeresen ivott és a bűncselekmény elkövetését megelőző hónapokban a nagyszülő hajdúszoboszlói házába költözött. A vádlott rendszeresen kért pénzt a nőtől, azonban 2024. májusában már emiatt többször volt közöttük szóváltás, mivel a nagymama már nem adott neki több pénzt. 

A vádlott 2024. május 30-án a délutáni órákban ismételten pénzt kért a sértettől, azonban a nő ezt megtagadta. A nő 21 óra körül a hálószobájában lefeküdt és elaludt, a vádlott pedig tévét nézett. 

A férfi 22 óra körül úgy gondolta, hogy a nagymamája az oka a félresiklott életének, ezért a konyhában magához vett egy kést, bement a sértett hálószobájába és az alvó nőt a fején és a felsőtestén többször megszúrta.

 Az asszony ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül az ágyában meghalt.

Az ügyben a Debreceni Törvényszék előkészítő ülést március 26-án. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában