Elfogatóparancs

2025.02.12. 11:31

Megszólalt a körözött debreceni playmate! „Annyi helyen táncoltam már, rögtön tudtam, hogy lebuktam”

A 48 éves egykori playmate még 2023-ban követett el bűncselekményt. Beke Ivett azóta meg is szólalt az eset kapcsán.

Megszólalt a körözött debreceni playmate! „Annyi helyen táncoltam már, rögtön tudtam, hogy lebuktam”

Beke Ivett 2006-ban jelentkezett a Playmate of the Year versenyre

Forrás:  MW-archív

Beke Ivett 2006-ban jelentkezett a Playmate of the Year versenyre, korábban táncosként és hostessként dolgozott. A versenyen bekerült a Top 12-be, egy évvel később már ő volt az augusztusi címlaplány a Playboy magazinban, 2009-ben a CKM címlapjára is felkerült. Most azzal került a hírekbe, hogy bevonták a jogosítványát és más vezető engedélyével bukott le – olvasható az Origó cikkében.

Beke Ivett jogosítványát bevonták és más vezető engedélyével bukott le
Beke Ivett jogosítványát bevonták és más vezető engedélyével bukott le
Forrás: police.hu

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a 48 éves Beke Ivett neve most egy bűncselekmény kapcsán merült fel, ugyanis a police.hu oldalán megjelent róla egy fotó a körözési listán. A nő ellen a a Debreceni Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot, ugyanis a büntetőeljárás során ismeretlen helyre távozott, nem tudják felelősségre vonni. A  Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes elmondta, tavaly decemberben adták ki ellene a körözést közokirat-hamisítás miatt.

Beke Ivett megszólalt az eset kapcsán

– A házunktól körülbelül száz méterre állítottak meg a rendőrök. A barátnőm adatait bemagolva, azt megadva már majdnem sikerült megúszni az egészet a két rendőr megdorgálásával, de szerencsétlenségemre a harmadik járőr, aki a kocsit járta körbe, visszaért és felismert, hiszen nem egy legénybúcsún és szülinapon táncoltam. Fel is kiáltott, hogy Ivett, de régen láttalak! Megy még a showbiznisz? Na, ott tudtam, hogy lebuktam. Rögtön elő is állítottak – számolt be a naphire.hu-nak a modell.

Amit velem kapcsolatosan írnak, az sajnálatosan megtörtént. Meggondolatlanul, a barátnőm jogosítványát elcsenve utaztam haza, Magyarországon épp az előző hónapban vonták be a jogosítványomat, mert összegyűltek a büntetőpontok. Mégis volán mögé ültem

– ismerte be az eljárás kapcsán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában