Sziréna

2025.02.07. 17:26

Hatalmas baleset történt Berettyóújfaluban, hét embert kórházba kellett szállítani – fotókkal

Olaj és hűtővíz is került az úttestre. A baleset miatt pénteken kellett riasztani a hatóságokat.

Frontálisan összeütközött két személyautó Berettyóújfaluban, a Dózsa György utcában, azaz a 47-es főúton, a Bajcsy-Zsilinszky utcánál – számolt be a balesetről péntek délután a katasztrófavédelem.

A baleset következtében az egyik autó a járdán állt meg
A baleset következtében az egyik autó a járdán állt meg
Forrás: Tóth Imre

A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, amelyekből nagy mennyiségű motorolaj és hűtővíz folyt az úttestre. Ezt a raj felitatja, és segíti a szintén a helyszínen lévő mentők munkáját.

Úgy tudjuk, a balesetben egy gyalogost is elsodortak.

Az Országos Mentőszolgálat megkeresésünkre válaszolva közölte, a helyszínre több mentőegységet is riasztottak. A helyszínről hét sérültet, köztük öt gyermeket könnyebb sérülésekkel, továbbá egy férfit súlyos sérülésekkel, stabil állapotban szállítottak kórházba.

A nap során több baleset is történt, ezekről itt számoltunk be:

 

Ajánljuk még:


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában