2025.01.16. 14:00
Szereti a gyerekeit a böszörményi anya, mégis rájuk gyújtotta a házat
Trauma, depresszió vezethetett a vádlott tettéhez. A hajdúböszörményi gyújtogatás ügye a bíróság előtt.
Együtt érkezett a bíróságra a vádlott a huszonéves gyermekeivel, akiknek szemmel láthatóan teljes támogatását élvezte; mivel a két fiatalt később tanúként meghallgatják, az ülés közben kiküldték őket a teremből, a folyosón megvárták édesanyjukat és bátorító öleléssel fogadták. Ez különösen fontos annak fényében, hogy a nő 2023 szeptember elsején rájuk gyújtotta a házat, miközben aludtak. Éppen ezért áll a Debreceni Törvényszék bírája előtt az 55 éves, büntetlen előéletű hajdúböszörményi asszony, akit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak. A hajdúböszörményi gyújtogatás tárgyalása január 16-án kezdődött.

Fotó: Napló-archív
Nem tett az ügyészég a büntetés mértékére vonatkozó indítványt, mert úgy vélte, tárgyalás nélkül nem fejezhető be az ügy. A sértettek, a vádlott két gyermeke nem kívánnak polgárjogi igényt érvényesíteni – hangzott el a január 16-i előkészítő ülés kezdetén. Bár pszichiátriai kezelés alatt áll és gyógyszereket szed, a nő kihallgatható, a bíró kérdéseire készséggel és tisztán érthetően felelt.
A kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát, nemmel válaszolt, nem tett beismerő nyilatkozatot, így az előkészítő ülés tárgyalásba ment át. A vádlott védője előrevetítette: a szóban forgó cselekmény nem ragadható ki a környezetéből, az azt megelőző történésekből, illetve be kívánja majd mutatni, milyen traumasor vezetett el a nő tettéig.
Kis híján tragédiával végződött a hajdúböszörményi gyújtogatás
A tárgyalás elején az ügyész elmondta, a bűncselekmény idején a vádlott személyiségzavartól, depressziótól szenvedett, ami kóros elmeállapotnak tekinthető; pszichés betegsége nem zárta ki, de súlyos fokban korlátozta, hogy cselekménye következményeit felismerje.
Mint az ügyész felidézte, a vádlott 3 évtizede kötött házasságot, két gyermeke született, a család jó anyagi körülmények között élt. 2017-ben a házaspár elvált, de a volt férj még a házban lakott és anyagilag is támogatta a családját. 2023 januárjában azonban elköltözött, majd új párkapcsolata lett, akivel egy véletlen folytán augusztusban a vádlott is megismerkedett. A nő már az eddigieket is rosszul viselte, de az említett találkozás tovább rontott a helyzeten, ahogyan az is, hogy gyermekei egyetemi tanulmányaik miatt úgy döntöttek, Budapestre költöznek.

Forrás: Napló-archív
A vád szerint a nő 2023. szeptember 1-én kora reggel magához vett a melléképületből egy locsolókannában motorhajtó benzint, amit égésgyorsítónak használt; majd a házban több helyre, köztük a fia és a lánya szobáinak bejárata elé locsolta, és egy öngyújtóval meggyújtotta. Először a lány ébredt fel, riasztotta a tűzoltókat, sikertelenül próbálta eloltani a tüzet, majd testvérével együtt kimenekültek a házból. A lány visszament és anyját is kivezette. Közben mindkét gyermek égési sérüléseket szenvedett; a lány teste 20 százalékán másodfokú, súlyos égési sérülések keletkeztek, míg a fivére a testének 40 százalékán másod- és harmadfokú, életveszélyes égési sérüléseket szerzett, melyek orvosi beavatkozás nélkül halálhoz vezettek volna – ismertette az ügyész.
Nem kapott segítséget a vádlott
Az első tárgyaláson a vádlott nem kívánt vallomást tenni, ezért korábbi vallomásait olvasta fel Lányi Csaba bíró. Az első a bűncselekmény estéjéről származik, amikor a kórház pszichiátriai osztályán a rendőrök kihallgatták a nőt. Akkor azt mondta, egyáltalán nem emlékszik arra, amit tett, utolsó emléke, hogy este beszélget a gyerekeivel, a következő pedig, hogy az udvaron áll a lányával és ég a házuk. Ezt az állítását fenntartotta, később is elismételte. A további vallomásai során elmondottakból az derült ki, hogy 30 éven át nem dolgozott, a férje kívánságára otthon maradt és a gyerekeket nevelte, a háztartást vezette. A válás nagyon megviselte, és a férje támogatása ellenére nehéz anyagiak közé került, nyugtatókat kezdett szedni.
Érzékelte, hogy mentálisan nincs rendben, és igyekezett ez ellen tenni, több szakembernél járt, lehetséges terápiák után kutatott. Ezen törekvéseiben gyermekei végig támogatták. A testi tüneteit vizsgáló belgyógyász javaslatára pszichológushoz fordult, s bár érezte, hogy sürgős segítségre van szüksége, többen is visszautasították időhiány vagy egyéb okok miatt, vagy csak valamikor őszre kínáltak neki konzultációs időpontot. 2023 augusztusában egyikükkel 45 percet beszélgetett, de végül ez a szakember sem tudta vállalni a kezelését.
– Teljesen elkeseredtem, folyamatosan akadályokba ütköztem – mondta egyik korábbi vallomásában a vádlott.
Problémás válása után a bűncselekményt megelőző hónapokban több trauma érte, nem aludt, depressziós volt, a nyugtatók csak ideig-óráig segítettek - idézte fel vallomásában, hozzátéve, hogy továbbra is, mindenképpen szeretne meggyógyulni.
Azt is elmondta, nagyon bánja a történteket, a gyerekei a legfontosabbak számára, sohasem ártana nekik. Jó a kapcsolatuk, olyanok egymásnak, mint „a borsó meg a héja”.
A vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, bűnügyi felügyelet alatt áll. A következő tárgyalás márciusban lesz, várhatóan a nő vallomást tesz és kérdésekre is válaszol, valamint tanúként meghallgatják majd a gyerekeit.
