2025.01.13. 10:37
Luxusból a rács mögé: golyóálló mellényes rendőrök kísérték a kőgazdag csalót Debrecenben – videóval
Luxusruhákban járt, drága utazásokat fizetett és a budapesti éjszakában is előszeretettel szórta a pénzt a külföldi férfi. Csalás miatt a napokban elkapták, majd a letartóztatását is elrendelték.
Mint arról már korábban portálunk is beszámolt, tavaly ősszel csapott le először a rendőrség Magyarországon aktívan tevékenykedő nigériai csalókra. A hajdú-bihari rendőrök akkor három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat. A sértettek között volt olyan is, akitől 70 millió forintot csaltak ki. A csalássorozattal kapcsolatos új információkról hétfő reggel a police.hu számolt be.

Forrás: police.hu
A bűnbanda tagjai társkereső oldalakon portyáztak és keresték áldozataikat. Főleg tehetős közép- vagy szépkorú nőkkel igyekeztek felvenni a kapcsolatot, akiket egy előre megírt forgatókönyv szerint próbáltak behálózni.
Gondosan odafigyeltek arra, hogy egy szimpatikus, már-már gondoskodó képet alakítsanak ki magukról. A szükséges bizalmi viszony elérése után jött a következő lépés. Valamilyen ürügyre hivatkozva sürgősen pénzt kértek, és az arcátlan lehetőségek tárháza meglehetősen nagy volt. A nyomozás adatai szerint a csalók sok esetben elérték céljukat és milliókat kaptak.
Tovább folyt a nyomozás a csalások miatt
A tavaly októberi elfogásokat követően azonban a hajdú-bihari kibercsoport tovább folytatta a munkáját. Hamar a látókörükbe került egy, a bűnszervezettel kapcsolatba hozható külföldi állampolgár. A gyanú szerint ő volt a banda egyik vezetője, ezt az is bizonyítja, hogy a kicsalt pénzek jelentős része hozzá futott be. Meglehetősen nagy lábon élt, luxusruhákat hordott, drága utazásokat finanszírozott magának és a budapesti éjszakában is előszeretettel szórta két kézzel a pénzt.

Forrás: police.hu
A bűnügyesek a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen csaptak le a 29 éves nigériai férfira január 8-án Budapesten. Gyanúsítottként már Debrecenben hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek a letartóztatására, amit a bíróság elrendelt. Pénzmosás bűntett miatt kell felelnie.
Az eljárás során arra is fény derült, hogy a férfi kérésére a barátnője egy külön bankszámlát nyitott, a megszerzett pénzek érkeztek oda. A fiatal magyar nőt gondatlan pénzmosás vétsége miatt hallgatták ki, szabadlábon védekezhet.
