2024.09.16. 11:59
Ezért vannak rendőrök a héten az egyik debreceni bevásárlóközpontban
A DKV-val közösen várják izgalmas programokkal az érdeklődőket. Hajdú-Biharban is elstartolt a Biztonság Hete, és nem csak Debrecenben lesznek programok.
Hajdú-Biharban is megkezdődött a Biztonság Hete nevű rendezvénysorozat, amelyet idén már 8. alkalommal szervez meg a rendőrség és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). a Magyar Biztosítók Szövetségével (Mabisz). A program egészen szeptember 22-ig tart, derül ki a vármegyei rendőr-főkapitányság hétfői Facebook-posztjából.
Nem csak Debrecenben vár a Biztonság Hete
A kezdeményezéshez a biztosítótársaságok mellett a vármegyei kormányhivatal foglalkoztatási, foglalkoztatásfelügyeleti és munkavédelmi főosztálya, valamint a hajdú-bihari katasztrófavédelem is csatlakozott. Debrecen mellett Berettyóújfaluban, Tiszacsegén és Hajdúnánáson is lesznek programok.
A rendőrök a DKV-val közösen a Fórum bevásárlóközpontban tartanak tematikus hetet, ahol az érdeklődők megismerhetik a rendőrség munkáját, valamint bűn- és balesetmegelőzési előadásokon is részt vehetnek.
Az idei eseményeken a résztvevők külön is szeretnék felhívni a figyelmet a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken történő szabályos közlekedésre, a KRESZ előírásaira és a balesetek megelőzésére.