2024.08.26. 12:43
Sokkoló felvételeken a debreceni vonatközlekedést is befolyásoló halálos baleset – fotókkal, videóval
A sofőr életét már nem tudták megmenteni. A sokkoló felvételeket a Tények tette közzé.
A látvány sokkoló volt
Forrás: Facebook / Szilágyi Szilveszter
Mint arról vasárnap délután beszámoltunk, a Munkács, Záhony felől a Nyugati pályaudvarra tartó Latorca InterCityvel (IC 33) ütközött egy autó Cegléden, a Budai út megállóhely közelében található átjáróban, amely miatt a debreceni vonatoknál is nagy késésekre kellett számolni. A Tények megírta, hogy a tragédia egyik szemtanúja szerint a férfi az ütközés előtt leszakította a sorompót is, majd a vonat több száz méteren át tolta maga előtt a kocsit, míg végül teljesen maga alá gyűrte.
Információik szerint az ütközés után a vonat mintegy 370 métert tolta maga előtt a kocsit, mire megtudott állni. Az autóban egyedül ülő 27 éves férfit csak a tűzoltók tudták kiemelni a roncsok közül, aki a helyszínen életét vesztette.
A katasztrófavédelem vasárnapi tájékoztatása szerint a helyszínre a város hivatásos tűzoltói érkeztek, akik azonnal megkezdték a műszaki mentést, a sofőr életét azonban már nem tudták megmenteni.
A helyszínelés hajnalig tartott, hétfőn már újra menetrend szerint járnak a vonatok.
Frissítés: hétfő délután előkerült egy videó is a balesetről. A ceglédi városi televíziónak beküldött nézői felvételen azt látni, ahogy a vonat több száz méteren át maga előtt tolja a személyautót.