2023.06.04. 11:27
Sikeres a debreceni nyomozószoba, hetente több csoport is megy rendőröset játszani
A tanároknak és a pszichológusoknak is tetszik.

Diákok a debreceni nyomozószobában
Forrás: Napló-archív
Mostanáig már 1600-nál is többen keresték fel azt a nyomozószobát, amelyet még tavaly novemberben adtak át Debrecenben, derül ki a vármegyei rendőr-főkapitányság Facebook-oldalalán közzétett bejegyzésből. Mint írták, hetente több csoport is érkezik az élményközpontba, és mind a diákokat kísérő tanárok, mind az iskolai pszichológusok is elismerően nyilatkoztak a játék fejlesztő hatásáról.
A posztban kiemelik, hogy a középiskolásoknak szóló bűnmegelőzési program játékos formában egyesíti a szabadulószobás csapatmunka élményvilágát és a felderítő jellegű nyomozás izgalmait. A tanév végéig az „Ébredés Hajnala” című szituációs játékkal továbbra is várja az érdeklődőket, a következő tanévben pedig új témával folytatódik.
Az Impulzus – Nyomoz a suli nevű élményközpont a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) Burgundia utcai intézményében működik. Tervezését alapos kutatómunka előzte meg: kerekasztal-beszélgetéseken és kérdőíveken keresztül is felmérték, hogy a fiatalok milyen témákat igényelnének, és mit várnak egy izgalmas szabadulószobától.