Személyiségzavar

2023.05.08. 12:12

Hangokat hallott, csúnya arcú szellemeket látott a férfi, aki Debrecen belvárosában gyilkolt

Tévképzetei miatt esett ismerősének, de szerinte nem ő ölte meg, hanem a sérülései.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Előkészítő ülést tartott hétfőn délelőtt a Debreceni Törvényszék annak a fiatal férfinak az ügyében, akit emberöléssel vádolnak. Az ülésről a Hajdú Online munkatársa tudósított.

Az ügyész ismertette a vádiratot, mely szerint a férfi 15 éves korától kezdődően gyermekotthonban nevelkedett, itt ismerkedett meg Marcival és Viviennel, a kettejükkel kialakult rossz viszony a későbbi éveire is mély nyomot hagyott benne.

Tizennyolc éves korától hajléktalanként élt Debrecenben, rendszeresen ivott és kábítószert fogyasztott. Ittas állapotban kötekedővé és agresszívvá vált, melyet gyermekkori konfliktusaival magyarázott.

Tavaly szeptember közepén egy Ibolya utcai étterem előtti padon beszédbe elegyedett egy hajléktalantársával, közben megérkezett egy közös ismerősük, a későbbi áldozata is. Vele rövid időn belül szóváltásba keveredett, habár a férfi próbált nem reagálni az egyre ittasabb férfi támadó magatartására. Ekkor a vádlott elővett a zsebéből egy 18 centiméteres zsákvarrótűt, és fenyegetni kezdte a megfélemlített férfit. Tette ezt abból a meggyőződéséből, hogy az őt kamaszéveiben bántalmazó Marci édesapja áll előtte.

A harmadik társuk megpróbálta visszatartani, mire a vádlott látszólag felhagyott a fenyegetéssel, és megkérte a békítő felet, hogy menjen el cigarettapapírért a dohányboltba. Megígérte, hogy addig nem bántja a megrémült férfit. Ezt megszegve, amint ketten maradtak, újra nekitámadt áldozatának. Önmagából kikelve a betonra lökte, majd rátérdelt, és több alkalommal nagy erővel fejen ütötte, és azt kiabálta:

Remélem, most már megértetted, felfogtad!

Ekkor rövid időre abbahagyta a bántalmazást, pár méterrel odébb állt, majd újra rávetette magát, és folytatta a verést. Közben folyamatosan a fenti mondatot ismételgette kiabálva. Az étterem közelében elhaladó járókelők ekkor értesítették a rendőröket, akik perceken belül kiértek a helyszínre, és félbeszakították a cselekménysorozatot.

Az agresszív támadót a detoxikálóba, míg az agyonvert férfit kórházba szállították, aki az orvosi ellátás és többszöri műtéti beavatkozás ellenére egy hónappal később belehalt a sérüléseibe.

Az ügyész szerint a férfi a bűncselekményt emberi mivoltából teljes mértékben kivetkőzve követte el, valamint a boncolási jelentés szerint egyértelmű az összefüggés a bántalmazás és a későbbi haláleset között. Éppen ezért az ügyészség emberölés bűntettével vádolja, és tíz év börtönbüntetést indítványozott, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A 25 éves férfi rendőri kíséretben volt jelen a hétfői ülésen. Virágh Pál bíró kérdéseire válaszolva elmondta, az utóbbi öt évben főként alkalmi munkákból szerzett pénzt, az utcán élt, és – mint mondta – családi állapota „nincs”. Kiderült, többször volt büntetve garázdaság és becsületsértés miatt.

Bűnösségét az ügyben elismerte, de úgy fogalmazott, nem ő ölte meg az áldozatot.

Nem akkor halt meg, hanem a kórházban halt meg, a sérülése miatt

 – vonta le a következtetést.

20230414 Debrecen

Előkészítő ülést tartott a Debreceni Törvényszék  annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben önálló intézkedésre 
jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Fotó: Molnár Péter MP
Hajdú-Bihari Napló

Képen: Virágh Pál bíró
Virágh Pál bíró
Forrás: Napló-archív

Fenyegető hangok

Mivel a férfi a vallomástételt megtagadta, tárgyalási szakasszal folytatódott az ülés. A bíró ismertette a vádlott nyomozati vallomását, melyben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Többször felemlegette, józanul semmi probléma nincs vele, de ha iszik, kötekedő lesz. Saját bevallása szerint pszichiátriai kezelés alatt állt korábban:

– Azért kértem a kezelést, mert három éve folyamatosan hangokat hallok, különböző ismerőseim hangjait, akik idegesítenek, be-be szólogatnak nekem – hangzott el. Kitért az otthonban megismert Vivienre és Marcira is, az utóbbinak szerinte zárt osztályon kellett volna maradnia:

Megtudtam, hogy lefeküdtek egymással, ami nekem nagyon nem tetszett, szóvá is tettem Viviennek, közben meg is rángattam a karját. Ez azóta is kísért engem, körülbelül három éve folyamatosan olyan hangokat hallok tőlük a fejemben, hogy rám fogják majd, hogy én erőszakoltam meg ezt a lányt, ezért engem akarnak büntetni majd. Ezeken a hangokon kívül néha csúnya arcú szellemeket is látok, viszont ez mindennapos, ezért is iszom, hogy könnyebben fel tudjam dolgozni

 – mondta a vallomásban.

Mindez elmondása szerint szorosan kötődik a bűncselekményhez, melynek napján előzetesen már négy liter bort elfogyasztott. Áldozatára azért támadt rá, mert hasonlított az őt kísértő Marcira. Megölni nem akarta, az ital vezetett a tragédiához, hiszen attól agresszívvá válik.

Az alkohol öl

Virágh Pál ismertette az igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt is, mely szerint személyisége súlyosan diszharmonikus, tartás nélküli, érzelmileg színtelen, indulatra és agresszivitásra hajlamos személy. Csökkent alkalmazkodóképesség jellemzi, életvitele hanyatló, énközpontú, kudarctűrő képessége alacsony, empátiás képessége nagymértékben hiányos. Kevert személyiségzavarban szenved, azonban kóros szintet nem ér el.

A pszichológus szakértői vélemény alapján személyisége beszűkült, indulatait nem tudja szabályozni. Egész életvezetését gyanakvás és a vonatkoztatás színezi, állandó készenlétben él. Deviáns személyisége a hajléktalan életmódja, az alkohol- és drogfüggősége miatt nem mozdítható pozitív irányba. A cselekménnyel kapcsolatban érzelmileg közönyös, a felelősséget hárítja, sőt, tetteiért felmenti magát, mondván az alkoholtól válik agresszívvá.

– Bánom, bánom, de az alkohol a hibás – tette meg észrevételét a szakértői véleményeket hallva a fiatalember.

A tárgyalás június 9-én folytatódik a tanúk és az igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával.

HL

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában