Pusztító időjárás

2023.03.28. 14:46

Még kedden is folyamatosan érkeztek a bejelentések a vihar miatt Hajdú-Biharban – fotókkal

Összesen 43 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, még a vihar másnapja is a károk felszámolásáról szólt.

Forrás: Tóth Imre

Bőven ellátta munkával a hétfő délután kezdődő vihar a vármegye tűzoltóit és szolgáltatóit. Csaknem egy nappal a viharos szél kezdetét követően, kedd délután is az utómunkálatokat végezték.

Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagytól megtudtuk, hétfőn éjfélig 29 bejelentés érkezett a viharkárok miatt, kedden kora délutánig pedig további 14 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Haonnak elmondta, Püspökladányban és Berettyóújfaluban a tetőszerkezetet bontotta meg a szél, Ebesen pedig egy családi ház kéménye borult le, melynek következtében a tető is megsérült. Debrecenben egy társasház tetőszerkezete hasadt fel a vihar következtében a Csillag utcában, itt később egy lemezgarázst is felborított a szél. Több településen kidőlt fákhoz, leszakadt faághoz riasztották a tűzoltókat. Többek között Hajdúszoboszlón, Hajdúdorogon, Józsán, Nádudvaron, Újfehértón, Monostorpályin, Balmazújvárosban, Hajdúböszörményben, Hajdúhadházon, Bakonszegen és Komádiban történtek hasonló esetek.

Míg a legtöbb esetben úttestre borultak a fák, Debrecenben a Gáborjáni Szabó Kálmán utcánál egy épületre dől egy fa. A cívisvárosban este a Simonyi úton egy feszültség alatt lévő villamosvezetékre dőlt fa, ezzel jelentős kárt okozva, valamint a Nyárfa utcán is leszakadt egy kisfeszültségű vezeték. Szintén Debrecenben egy, a forgalmat veszélyeztető közlekedési lámpa lógott négy méter magasan a Hétvezér utcán. Hasonlóképpen Pocsajban is leszakított egy közvilágításra szolgáló villanyvezetéket.

A főhadnagy portálunknak elmondta, a tűzoltók valamennyi helyszínen elhárították a veszélyt és biztosították a forgalmat, azonban másnapra is bőven maradt tennivalójuk a katasztrófavédelem munkatársainak.

 Kedden hajnalban Gáborjánban tölgyfa, Debrecenben, a Ghilányi utcában fűzfa dőlt az útra, a Mészöly Géza utcában pedig lehasadt egy faág.

A Csillag utcába is újra riasztották a tűzoltókat, ezúttal egy ház tűzfala borult egy másik lakásra. A Kazinczy utcában egy nagy fa két ága hasadt le, amjd zuhant egy tárolóra. A Pósa utcában is megdőlt egy fa, azt is a város tűzoltói vágták ki. Balmazújvároson szintén fa dőlt ki a Dózsa György és a Veres Péter utcában is. Hajdúszoboszlón egy szilvafa dőlt meg, azt kellett eltávolítaniuk a, később a Kölcsey utcába vonultak a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók, ahol egy fa kettéhasadt. Berettyóújfaluban a vihar a családi ház tetejéről a cserepeket sodorta le. Ebesen egy nyolc méteres fa miatt vonultak a tűzoltók, mely a kerítésre dőlt, azt kellett láncfűrésszel eltávolítaniuk.

Mi történik a kidőlt fákkal?

Miután a közvetlen balesetveszély megszűnik és a tűzoltók megtisztították az eltorlaszolt utakat a kidőlt fáktól, a műszaki ellenőrök jelzésére a DEKERT Nonprofit Kft. munkatársai érkeznek a helyszínre. Pethe Tamás, a DEKERT ügyvezetője a Haonnak elmondta, az ő feladatuk, hogy a tűzoltók által rakásolt farönköket szállítható állapotúra aprítsák. A kiemeléshez gyakran darut is igénybe vesznek, majd láncfűrésszel egyméteres darabokra szelik a fatörzseket, végül a legapróbb darabig teherautóra rakják, és elszállítják a helyszínről.

Ez nem mindig könnyű feladat, attól függ, mennyire megközelíthető helyen történt a kár. Egy-egy komolyabb vihar után az érintett területek megtisztítása akár 3-4 napot is igénybe vehet a kidőlt fák nagyságától és helyzetétől függően. A begyűjtött fákat végül a szolgáltató telephelyére viszik, főként szociális tüzelőanyagként végzik, egy részét pedig értékesítik.

Áramszünetek vármegyeszerte

A tegnapi viharos időjárás következményeként Hajdú-Bihar vármegyében  több helyen alakultak ki üzemzavarok hálózatunkon

– válaszolta portálunk megkeresésére az Opus Titász.

Hozzátették: a középfeszültségű hálózatukon 7 db üzemzavar alakult ki, amelyben közel 5 ezer ügyfelük volt hosszabb-rövidebb ideig érintve. Kisfeszültségen mintegy 200 hiba jelentkezett, a közvilágítást érintően pedig 82 meghibásodás történt.

A vihar okozta üzemzavarokban elsősorban Ebes, Berettyóújfalu és térsége, valamint Mezősas és Hajdúszovát volt érintve. A középfeszültségű hibák javítását a szakemberek még az éjszaka folyamán és hajnalban javították, a kisfeszültségű hibák javításával ma délutánra végeztek, közölte a szolgáltató.

Közvilágítási szakaszhiba javítását – tízes nagyságrendben - a holnapi napon fejezik be a kollégák – zárták a tájékoztatást.

HL

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában