Vádemelés

2023.03.16. 08:32

Szex után villáskulcs: úgy megverték a szívtiprót Komádiban, hogy akár bele is halhatott volna

Félreértette a helyzetet az édesanya, azt hitte, lánya nem egyezett bele az intim kapcsolatba. A nő ellen most vádat emelt az ügyészség.

Forrás: ügyészség

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki felindult állapotban villáskulccsal bántalmazta rokonát – tudatták közleményben.

A vádirat szerint 2022. szeptember 9-én a vádlott és a sértett, aki a vádlott édesanyjának élettársa, közeli hozzátartozóik temetését szervezték, majd ezután délután a sértett meghívta a vádlottat Komádiban egy italmérő helyre, ahol mindketten nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

A fenti napon 20 óra körül az ittas sértett távozott a kocsmából, és onnan a vádlott Komádiban lévő lakóhelyére ment, ahol otthon tartózkodott a vádlott lánya. A házban a sértett a felnőttkorú lány belegyezésével intim kapcsolatot kezdett, azonban ekkor hazaérkezett a vádlott, és meglátta lányát az ágyban fekvő sértettel.

Az anyának nem volt tudomása a lánya beleegyezéséről, ezért feldühödött, és rendkívül felindult állapotban rátámadt a sértettre, az ágyban fekvő férfi fejét megrúgta, majd dulakodás alakult ki köztük. Ez idő alatt a vádlott lánya felöltözött, és elszaladt a közelben lakó bátyjához segítséget kérni.

Miután a vádlott egyedül maradt a sértettel, a nő a konyhából magához vett egy nagy és nehéz villáskulcsot, azzal kezdte el ütni a férfit. A vádlott a villáskulccsal többször nagy erővel megütötte a sértett fejét, arcát, homlokát, illetve felsőtestét. A magából kikelt asszonyt a helyszínre érkező fia fogta le és akadályozta meg a sértett további bántalmazásában.

A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló csonttöréses, illetve a fejtájékon többszörös zúzódásos sérülése keletkezett. A bal homloktájéki benyomattal járó csonttöréses sérülés kapcsán fennállt a reális lehetősége életveszélyes sérülések kialakulásának is

– írta az ügyészség.

Hozzátették: figyelemmel az elkövetés módjára, az eszköz jellegére, az erőbehatások mértékére és számára, valamint a sérült testtájékra, a vádlott az életveszélyes állapot kialakulásának lehetőségébe belenyugodva követte el tettét.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a szabadlábon lévő vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban a főügyészség indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és az elkövetés eszközét, a villáskulcsot kobozza el. A vádirat mértékes indítványt is tartalmaz, miszerint a törvényszék a törvényi feltételek fennállása esetén a vádlott beismerése esetén, őt 2 év börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre függessze fel, továbbá a lefoglalt villáskulcsot kobozza el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában