Vádemelés

2023.03.08. 08:39

Kaszapengével és bozótvágóval esett egymásnak rablás közben két férfi Hajdúböszörményben

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfival szemben.

A közel 70 centiméter hosszúságú kaszapenge, ami a vádlottnál volt

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint a 21 éves vádlott korábbról ismerte a hajdúböszörményi sértettet, aki az ismerőseinek árult különböző mobiltelefonos SIM kártyákat és régebben a vádlott is vevője volt.

Az elkövető 2022. szeptember 7-én 16 óra 15 perckor, vascsővel felszerelkezve megjelent a sértett házánál, ahol a szomszéd felőli kerítésen át bemászott az udvarra. A férfi a kertben talált egy 70 centiméter hosszúságú kaszapengét, amit szintén magához vett, majd a bejárati ajtón bement a házba, és a kaszapengével kezében a szobában televíziót néző sértetthez lépett - olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség portálunkhoz eljuttatott közleményében.  

A vádlott a férfitól feltöltős telefonkártyákat követelt, közben a pengét fenyegetőleg maga elé tartotta. A sértett a fenyegetés hatására átadott öt mobiltelefonos feltöltőkártyát a vádlottnak, aki ezután készpénzt is követelt. A sértett elővette táskájából a kisebbik pénztárcáját és átadott a vádlottnak 5 ezer forintot, az elkövető azonban meglátta a sértett táskájában lévő nagyobb pénztárcát, ezért további készpénzt követelt. A fenyegetés hatására a sértett a másik pénztárcájából kivett és átadott a férfinak 26 ezer forintot, aki egy mobiltelefont is kért a sértettől, de mivel az átadott készülék nem tetszett neki, így nem vitte el.

Az elkövető ezután felvette a szobában lévő ragasztószalagot és megkérdezte a sértettet, hogy van-e kése. A férfi tartott attól, hogy meg akarják kötözni, ezért félelmében felajánlotta, hogy az előszobában lévő táskájából további készpénzt ad, így 3.500 forintot nyújtott át az elkövetőnek. A sértett félt a vádlottól, ezért a konyhában felvette a bozótvágó kését és megpróbált a vádlott felé sújtani, de azt a férfi a kezében tartott vascsővel és kaszapengével kivédte, majd dulakodás alakult ki közöttük. A vádlott a földre nyomta a sértettet és több alkalommal megrúgta, a vascsővel a férfi fejére ütött, majd a megszerzett értékekkel elszaladt. A vádlott összesen közel 40 ezer forint kárt okozott a sértettnek, ami nem térült meg.

Az elkövető bántalmazása következtében a sértett a fejtetőn repesztett és mindkét kezén metszett sérülést szenvedett, melyek gyógytartama nyolc napon belüli. Figyelemmel azonban a sérült testtájékra, az elkövetés eszközére és az erőbehatás nagyságára, a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult. A hajdúböszörményi rendőrség által végzett nyomozás során megállapították, hogy a bántalmazáshoz használt vascső az emberi élet kioltására alkalmas.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a tettét részben beismerő, letartóztatásban lévő vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Vádiratában fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását és azt indítványozta, hogy a bíróság a vascsövet kobozza el, valamint az okozott kár erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában