Vádemelés

2023.01.11. 08:47

Nyomkövető volt a lábán, de többször is megszökött egy tinilány a téglási lakásotthonból

Második alkalommal már azzal sem fárasztotta magát, hogy levágja a lábáról a nyomkövető eszközt.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség egy fiatal nő ellen, aki találkozni akart a barátaival, ezért levágta a lábáról az informatikai eszközt – tájékoztatta a Haont a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a 17 éves lány ellen egy másik büntetőügyben az illetékes bíróság 2021. november 24-én elrendelte a bűnügyi felügyeletet, amelyet a vádirat benyújtását követően az illetékes bíróság 2022. február 11. napján véglegessé vált döntésével fenntartott az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. A bíróság a fiatalkorú vonatkozásában a kényszerintézkedés végrehajtási helyeként a téglási lakásotthont jelölte ki, ahol a lány a korábbiakban is élt életvitelszerűen, mivel állami gondoskodás hatálya alatt állt. A bűnügyi felügyelet végrehajtását a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszköz biztosította, amelyet a lábán viselt folyamatosan. A fiatalkorú nő 2022. március 11. napján a késő esti órákban a bírói döntésben foglaltak ellenére elhagyta a lakásotthont, levágta a lábáról a mozgást követő technikai eszköz gumipántját, és a nyomkövető lábbilincset bedobta egy közeli ház udvarára. Röviddel ezután találkozott a közelben várakozó két fiú ismerősével, akik őt személygépkocsival Nyírbogátra vitték. A nyomozó hatóság másnap Nyírbogát településen elfogta a vádlottat, és visszaszállította őt a téglási lakásotthonba, majd ott másik mozgást követő technikai eszközt helyeztek el a lábára – olvasható a főügyészség közleményében.

A vádlott 2022. március 14-én az esti órákban ismét elhagyta a lakásotthont, méghozzá bírói engedély nélkül, a gyermekfelügyelő határozott tiltása ellenére. A lány futva távozott, azonban a technikai eszköz jelzése alapján a rendőrség rövid időn belül elfogta őt, majd elrendelték az őrizetbe vételét. Ezután az illetékes bíróság megszüntette a vádlott bűnügyi felügyeletét, és szigorúbb kényszerintézkedést, a letartóztatását rendelte el.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen két rendbeli kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a fiatalkorú vádlottat felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetésre ítélje, továbbá állapítsa meg, hogy a vádlott a fogházbüntetés felfüggesztésének próbaideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában