Videóval

2022.12.04. 08:34

Órák óta halott lehetett a két férfi, amikor megtalálták őket – Új részletek a hajdúböszörményi tragédiáról

Az egyik áldozat 65, a másik 54 éves volt.

Forrás: Tények

Ahogy megírtuk, szén-monoxid miatt vesztette életét két ember csütörtökön Hajdúböszörményben, az áldozatokat egy Hadházi utcai családi ház melletti, szobának berendezett melléképületben találták meg.

A Tények pénteki adásában új részleteket közölt a tragédiáról. Az adásban elhangzott,

a kis helyiségbe a házban lakók fogadták be az egyik férfit, akit napközben meglátogatott a barátja. A tulajdonos a Tényeknek azt mondta, amikor délután hazajött, a 65 és 54 éves áldozat már nem élt.

A melléképületben szieszta kályhával, gázpalackkal fűtöttek. A hírműsor szerint az áldozatok valószínűleg órák óta halottak lehettek.

Papp-Kunkli Nóra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője a Tényeknek elmondta, a melléképületben egy ablak volt, melyben nem volt beépített szellőzőrész, így nem volt biztosított a levegőutánpótlás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában