Vésztervük van, de még nem kellett használni

2022.11.14. 17:20

Élesedett a vészhelyzeti protokoll - így fogadták a bombafenyegett utasszállítót a debreceni reptéren

Sokan ragaszkodnak a kézipoggyászhoz, pedig értékes percek veszhetnek el vele vészhelyzetben.

A bombafenyegetést kapott gép éjfél után néhány perccel hagyhatta el a debreceni repteret

Forrás: Napló-archív

Soha korábban nem kellett olyan vészhelyzettel szembenézni a Debreceni Nemzetközi Repülőtér dolgozóinak, mint november 12-én délután, amikor egy utasszállító repülőgép bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre a cívisvárosban.

A Debrecen International Airport sajtóreferensétől megtudtuk, 

minden nemzetközi repülőtérnek rendelkeznie kell egy „kényszerhelyzeti tervvel”, mely az ilyen események során szükséges protokoll folyamatokat tartalmazza. 

A riasztást a repülőtér üzemeltető részéről az azt fogadó szolgálat továbbítja a hatóságok felé. A helyi hatóságok pedig a saját belső folyamataiknak megfelelően tervezik meg és hajtják végre a szükséges lépéseket. 

Kényszerhelyzet esetén minden esetben ki kell üríteni a repülőgépet, melyben a Repülőtéri Tűzoltó-Mentő Szolgálat részéről 10 fő vesz részt. 

Egyéb humán erőforrás szükségletről az evakuációt irányító hatóság rendelkezik az esemény típusától függően – tájékoztatott.

Éjfélkor már tovább állhattak

Szombaton 148 utast kísértek le, az eredetileg Lengyelországból Izraelbe tartó, Boeing 737-800-as típusú utasszállítóról.

Ilyen esetben az elsődleges, egyben legfontosabb teendő, hogy az utasok a hatóság és a mentésben résztvevő személyzet utasításait követve, a lehető leghamarabb, poggyászaik nélkül hagyják el a légijárművet a vészkijáratokon keresztül.

– Általános probléma, hogy az utazók a poggyászaikkal együtt kívánnak távozni, amely azért rendkívül kockázatos, mert hátráltatnak másokat és a kiürítési folyamat gyorsaságát is visszavetik. Ráadásul, ha vészcsúszda használata válik szükségessé, akkor a táskák és lábbelik felsérthetik azt – tudatta a szóvivő, aki elárulta más típusú kényszerhelyzettel már volt dolguk, de légijárműre irányuló bombafenyegetés eddig nem történt a megyeszékhely repterén.

A román légtérből, Gripenek kíséretében belépő repülőgép szombaton 16:06 perckor landolt Debrecenben. Az illetékes hatóságok semmilyen rendellenes dolgot nem észleltek a légijárműn, így helyi idő szerint 00:03 perckor utasaival együtt folytathatta útját.

Megkeresésünkre a gépet üzemeltető légitársaság rövid, az ismert tényeket közölve reagált. Mint írták a Poznanból Tel-Avivba tartó FR9626-os járat személyzetét a fedélzeten lévő biztonsági fenyegetésről értesítették, és a szabályoknak megfelelően, a debreceni nemzetközi repülőtérre irányították. Az utasok leszállítása és a helyi hatósági vizsgálatok után, a légijárművet újra üzembe helyezték. A Ryanair sajtóosztályának levele így zárul: 

minden érintett utastól elnézést kérnek a rajtuk kívülálló okok miatti késésért. 

HaBe

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában