Ügyeleti hírek

2022.11.26. 10:17

Balesetek miatt szóltak a szirénák Debrecenben

Forrás: Napló-archív

Két autó ütközött össze a debreceni Monostorpályi úton. A debreceni hivatásos tűzoltók átvizsgálták és elvégezték az áramtalanítást - olvasható a katasztrófavédelem közleményében. 

Késő délután két autó ütközött össze Nádudvar és Hajdúszoboszló között, a püspökladányi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik átvizsgálták a járműveket és elvégezték az áramtalanítást. 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek könnyű sérüléssel végződtek - közölte a rendőrség

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, ebből három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 12 esetben történt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában