Vádemelés

2022.10.12. 08:55

Leleményes: értékes "szajré" lapult a falevelek alatt Debrecenben

Közel 600 kilogramm szárított dohányt találtak a vádlottak által használt platós járművön.

A Debreceni Járási Ügyészség jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik dohányhulladékot szállítottak el egy telepről – tudatta a Haonnal a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vád szerint az idősebb vádlott egy debreceni hulladékgazdálkodási telephelyen dolgozott. A telephellyel kötött szerződés alapján egy dohányfeldolgozó cég itt helyezte el a dohány feldolgozásából visszamaradt hulladékát, amit a telephelyen úgy hasznosítanak, hogy szennyvíziszapba keverik és a keveréket komposztálják.

A dohányfeldolgozó cégtől 2021. november 19-én két szállítmány érkezett a telephelyre, ahol az idősebb vádlott feladata volt, hogy egy géppel felvegye a kiürített hulladékot, nekitolja az iszap alatt lévő falevélnek és belenyomkodja a keveréket a szennyvíziszapba. Munkavégzése során észrevette, hogy amikor a dohányhulladékot felvette a géppel, annak egy része a kanál mellé szóródott. Ekkor elhatározta, hogy megszerzi magának a dohányt, ezért falevelet helyezett a kiszóródott hulladékra. A nagy mennyiség miatt a vádlott nem tudta egy táskában hazavinni a keveréket, ezért szólt az ismerősének, a fiatalabb vádlottnak, hogy szállítsa el azt a kisteherautójával. A fiatalabb elkövető a másik vádlott szándékának tudatában behajtott a telephelyre az alábbi képen látható platós autóval. Az idősebb vádlott felrakodott a járműre, amelynek vezetője, a fiatalabb vádlott egy debreceni ingatlan elé hajtott, ahol leállította a gépkocsit, majd a rakománnyal együtt otthagyta.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség

Másnap délelőtt az adóhatóság illetékes járőrei az ingatlannál jövedéki ellenőrzést tartottak, megtalálták a platóra pakolt, falevelek közé kevert dohányterméket, amit később elszállítottak és szétválogattak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes bűnügyi igazgatóságán lefolytatott nyomozás során megállapították, hogy a vádlottak által elszállított szárított dohány súlya közel 600 kilogramm.

Az irányadó jogszabályok alapján a szárított dohány jövedéki terméknek minősül, a mennyiség pedig elérte a jelentős mennyiséget, így megszerzéséhez külön engedélyre lett volna szükség, amellyel azonban a férfiak nem rendelkeztek.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő idősebb vádlottal és társával szemben jelentős mennyiségű alapanyagra elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján, tárgyalás mellőzésével hozzon büntetővégzést, amelyben a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést szabjon ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában