Jogerős ítélet

2022.09.19. 16:25

Hat évet szabtak ki a Zelemér utcai lövöldözésért, az elkövető szökésben van

A sértett megpróbálta követni a támadóját, azonban a lőtt sebei miatt a tempót nem tudta tartani.

Rendőrök a 2020 februári bűncselekmény helyszínén

Forrás: Napló-archív

Jogerősen is hat év letöltendő fegyházbüntetést kapott felbújóként elkövetett rablás bűntette miatt az a férfi, aki ukrán társával együtt több millió forint elrablásában vett részt; az eset közben lövés is dörrent 2020 februárjában Debrecen belvárosában. A Debreceni Ítélőtábla dr. Elek Balázs vezette tanácsa szeptember 19-én hirdetett ítéletet az ügyben, az elsőfokú bíróság mindenben törvényes határozatát helyben hagyta.

Forrás: Molnár Péter

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az anyagi gondokkal küszködő sértett pénzügyi nehézségeinek illegális megoldására megkereste egyik edzőtermi ismerősét, aki már korábban is „könnyű pénzszerzési lehetőségeket” kínált. A vádlott úgy akarta megforgatni a sértett rendelkezésére álló 5-7 millió forintot, hogy abból zárjegy nélküli cigarettát vásárol, majd nagy haszon reményében értékesíti azt.

A vádlott elhitette a sértettel, hogy segíteni fog, valójában azonban azt tervezte, hogy megszerzi a férfi pénzét anélkül, hogy abból cigarettát venne. A vádlott a célja érdekében bevont egy ukrán férfit is, aki vállalta, hogy eljátssza az illegális cigarettakereskedő szerepét. A vádlott a színjátékot úgy építette fel, hogy ő a látszatközvetítő szerepét játszotta el, és összeismertette a sértettet és az ukrán férfit.

Forrás: Molnár Péter

A személyes találkozó során, 2020 februárjában a sértettnek meg kellett mutatnia a cigaretta vásárlásra szánt 6 millió forintot az ukrán kapcsolatnak. A következő találkozó Debrecenben, a Zelemér utcán volt. A helyszínt a vádlott adta meg, a sértett pedig oda abban a tudatban érkezett meg, hogy a pénzéért cserébe megkapja az ukrán férfitól a nagy mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát.

A vádlott a látszat fenntartása érdekében még egy kisbuszt is kibérelt, ami alkalmasnak tűnhetett a cigaretta szállítására, ezzel a járművel érkezett a helyszínre az ukrán férfi. Egy másik gépkocsival a közelben várakozott a vádlott is. 

A vádlott és társa célja kizárólag a sértett pénzének a megszerzése volt, akár erőszakkal, fenyegetéssel, az ukrán férfi tűz- és lőfegyvernek minősülő gumilövedékes lőfegyverének használatával is.

Az ukrán férfi a találkozón beült a sértett gépkocsijába, ahol megkapta az előzetesen kialkudott 6 millió forintot tartalmazó sporttáskát. A pénz megszámolását követően a táskát hátra tette, majd kiszállt és úgy tett mintha menne a járművéhez a cigarettáért. Ekkor azonban megfordult és a magával hozott lőfegyver gumilövedékével a sértettre lőtt, ami el is találta a férfi csuklóját. A támadó ezután a pénzt akarta megszerezni a gépkocsiból, amit észrevett a sértett. A gépkocsi utasterébe lökte az ukrán férfit, és a fegyvert is el akarta venni tőle. A dulakodás során az ukrán vádlott ismét meglőtte a sértettet, ettől a férfi megszédült.

A rendőrök nagy erőkkel érkeztek a lövöldözés helyszínére, de a gyanúsított elmenekült
Forrás: Napló-archív

Ezt kihasználta a támadó, aki kiszállt az autóból és tovább tüzelt a sértettre, akit harmadszor is eltalált. Az ukrán férfi a sértett autójának ajtaját feltépte, a pénzt tartalmazó táskát magához vette, majd gyalog elmenekült. A sértett megpróbálta követni a támadóját, azonban a lőtt sebei miatt a tempót nem tudta tartani. A környéken lakók a sértetthez mentőt hívtak, majd a rendőrség megkülönböztető hangjelzését hallva a közelben várakozó felbujtó vádlott is elmenekült. Az eset során a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ukrán férfit egyelőre nem sikerült a rendőrségnek kézre kerítenie, azóta is körözik.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában