Összefoglaló

2022.09.09. 08:10

Füstölt egy kisbusz motortere az Ótemető utcában

A Kígyóhagyma utcában pedig egy munkagép sértett meg egy gázvezetéket.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Csütörtök délután megsértett egy gázvezetéket egy munkagép Debrecenben, a Kígyóhagyma utcában. A debreceni hivatásos tűzoltók a területet biztosították, a szakemberek kiérkezéséig – tudatta a katasztrófavédelem.

Nagykereki külterületén szalmabála égett tegnap délután. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók egy vízsugárral oltották el a tüzet.

Kora este Debrecenben, az Ótemető utcában egy kisbusz motortere menet közben füstölni kezdett. A debreceni hivatásos tűzoltók kiérkezés előtt az utasok egy porral oltóval fékezték meg a tüzet. A tűzoltók a jármű átvizsgálást és áramtalanítását végezték el.

Tizenegy tettenérés

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 13 személyt fogott el, közülük két embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 11 főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök 15 személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában