Kék hírek

2022.08.03. 09:17

Élettársa mopedjét adhatta el egy ladányi nő, visszakövetelhetik tőle a több százezres kárt

Vádat emeltek ellene.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

A Püspökladányi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki korábbi élettársának rábízott gyógyászati segédeszközét nem adta vissza, hanem eladta azt – közölte a megyei főügyészség.

Mint közleményükben részletezik, a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek Püspökladányban, a sértett férfi 2021 márciusában igényelt egy elektromos moped gyógyászati segédeszközt, amit néha a vádlott is használt.

Élettársi kapcsolatuk megszakadt, és a férfi 2021 szeptemberében elköltözött a nőtől, de a vádlottra bízta a mopedjét azzal, hogy azt néhány hétig használhatja, később pedig adja vissza.

A férfi 2021 novemberében többször is felszólította a vádlottat, hogy adja át az elektromos mopedet, de erre nem került sor, ugyanis a nő 2021 november végén 125 ezer forintért eladta egy ismeretlen személynek

– áll a közleményben.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során megállapították, hogy a sértettnek 345 ezer forint kára keletkezett, ami nem térült meg, így a nyomozás során kérte kárának megtérítését.

A Püspökladányi Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. Vádiratában a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az ügyiratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést, melyben a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára, és kötelezze a sértettnek okozott kár megtérítésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában