Tragédia a viharban

2022.07.06. 14:30

A kedvenc padján érte a halál a hosszúpályi polgárőrt

Nem ez az egy fa dőlt ki kedden a településen: a közelben húsz centiméter átmérőjű akácokat is derékba tört a vihar. Azonban csak ennek a vége lett tragikus.

Forrás: HL

Békésnek és nyugodtnak tűntek szerdán reggel Hosszúpályi utcái, nyoma sem volt az előző napi viharnak. A szél egy nyolcméteres szilfát döntött ki, ami a Földvár és a Debreceni utcák sarkán lévő padokra dőlt, és egy férfi halálát okozta. Mindössze a pihenőhely környékét árnyékolták be baljósan a baleset jelei: az egyik pad léceit ketté hasította, egy másikat megrongált, valamint a mögöttük lévő telep kerítését is kidöntötte a fa. A térkövön fűrészpor idézte a létavértesi önkéntes tűzoltók munkáját, akik motoros láncfűrésszel távolították el a szilfát. 

A település lakói a szokatlan haláleset ténye mellett azért is találták meglepőnek az eseményt, mert elmondásuk szerint nem volt kifejezetten nagy vihar. 

Erős szél volt, néha forgószelek is feltámadtak, de nem tűnt annyira veszélyesnek az időjárás

– mondta portálunknak az egyik helyi lakos.

A Haon által megkérdezettek kivétel nélkül ismerték a baleset áldozatát. Elmondásuk szerint szeretett azon a helyszínen üldögélni, gyakran látták azokon a padokon, valamint a közeli pékség teraszán is sok időt töltött a 63 éves férfi. – Sűrűn láttam az utcákon, leginkább egyedül volt. Úgy tudom, nem volt családja, talán ezért szeretett a szabadban lenni. Barátságos volt, szívélyesen elbeszélgetett másokkal. Mindig rendezett volt a kinézete. Általában kerékpárral közlekedett, ami egyfolytában csillogott-villogott, annyira rendben tartotta – meséli egy, a helyszín közelében lakó hölgy. 

A megrongálódott pihenőhely túloldalán található benzinkút dolgozója a baleset idején is műszakban volt. Az esetet nem látta, mert a töltőállomás épületében szolgált ki egy vásárlót. Elmondása szerint az egyik éppen tankoló lakos értesítette a mentőket és a tűzoltókat. 

Forrás: HL

Zara András, Hosszúpályi polgármestere amint megkapta az értesítést, néhány percen belül a helyszínre érkezett.

Fél öt körül egy erős szél alakult ki, ennek következtében dőlt ki a járda mellett lévő oszlopos szilfa. Nem ez volt az egyetlen kidőlt fa abban az időben a településen: a közelben húsz centiméter átmérőjű akácokat is derékba tört a vihar. Azonban csak ennek a vége lett tragikus

– tudatta a Haon érdeklődésére a városvezető. Zara András elmondása szerint a helyi lakos a pihenőhely középső padján ült, feltételezhetően elaludt, mivel a vele szemben lévő, helyéből kimozduló fát máskülönben észlelnie kellett volna. A polgármester hozzátette, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, azonban már nem engedték leszállni, mivel azonnal életét veszítette a férfi. Elmondta, mindenki ismerte a hosszúpályi lakost, aki a helyi polgárőr szervezet tagja volt. Szeretett azon a részen üldögélni, mivel a Debrecen felől érkező forgalomra és a környező panorámára is jó a rálátás azon a helyszínen. 

A fával kapcsolatban megtudtuk, az oszlopos Lobel szilt 15 évvel ezelőtt ültették el. A polgármester szerint elképzelhető, hogy sérült volt a gyökere, azonban a fa zöld levélzettel rendelkezett. 

Zara András jó tanácsként azt javasolja, szélsőséges időjárásban meg kell gondolni, hol tartózkodunk. Hiszen – ahogy az eset is mutatja – a vihar végkifejlete váratlan is lehet. Kiemelte, még rosszabb helyzet is előállhatott volna, mivel a helyi fiatalok is nagyon kedvelik a pihenőhelyet.

HL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában