Közlekedésbiztonság

2022.06.16. 11:55

Gördeszkázni a járdán, biciklizni az úttesten!

A nyári szünetben sok iskolás közlekedik egyedül, nem mindegy azonban, mivel, hol és hogyan teszik.

Illusztráció

Forrás: MW-archív

Az iskolatáskát könnyű hátizsák, a buszbérletet különböző sport- és játékeszközök váltják le június 15. után. A vakáció idején sok iskolás indul egyedül útnak, legyen szó a szomszéd utca fagyizójáról vagy a külvárosi futballpályáról. A Napló a Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányságot kérdezte arról, mik a legfontosabb tudnivalók a gyerekek kerékpározása, a köztéri görkorcsolyázás vagy az egyre népszerűbb gördeszkázás esetén. 

Divat helyett biztonság 

Amennyiben a gyermek már egyedül tud ülni a kerékpáron, még nem jelenti azt, hogy a forgalomban is közlekedhet. – Fontos, hogy mielőtt a szülők megengedik, hogy a gyermekek kerékpárjukkal egyedül vegyenek részt a közlekedésben, győződjenek meg arról, hogy képes-e biztonságosan kanyarodni, fékezni és hajtani a kerékpárt, ismerik-e az alapvető szabályokat – emelték ki. Tájékoztatásuk kitért arra is, hogy a bicikli a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más járműnél. A kerékpárnak és tulajdonosának is közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie. 

Az sem árt, ha a 12 évnél idősebb gyermekünkkel közöljük, hogy a járdán kerékpároznia továbbra is tilos. 12 év alattiak a főútvonalon még nem, csak a párhuzamos járdán, legfeljebb 10 km/óra sebességgel tekerhetnek. Ha a lakott területen levő úton az úttest kerékpáros-közlekedésre alkalmatlan, bringázhatnak a járdán, de csak a gyalogosforgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km-es sebességgel. 

Mindig törekedni kell arra, hogy a kerékpáros jól látható legyen. A legtöbb biciklisbaleset azért történik, mert a gépjárművezetők nem veszik észre a kerékpárost, a fiataloknak különösen ügyelniük kell arra, hogy már szürkülettől kivilágítva közlekedjenek, és kerüljék a gépjárművek holttereit! Fontos felhívnunk a gyerek figyelmét arra is, hogy a láthatósági mellényből ne csináljon hiúsági kérdést. Lényeges, hogy akár biciklivel vagy gyalog jár éjjel lakott területen kívül, a láthatósági mellényt kötelező felvenni. A szakvélemény szerint nem kötelező, ennek ellenére életet menthet a kerékpárossisak is, emellett a könyök- és térdvédő szintén komolyabb sérülésektől óvhatja meg a gyermekeket. 

Zene nélkül tanácsos 

A biztonságos közlekedést hátrányosan befolyásolja a fülhallgató, a hangos zene, a menet közbeni mobiltelefon-használat – tudatta a rendőrség. Mint írják, sokkal biztonságosabb, ha nemcsak látják, de hallják is, hogy mi történik körülöttük. Kérik, hogy kerékpározás közben ne telefonáljanak a fiatalok (sem), mivel a kézre a kormányzáshoz van szükség. – A figyelmet jobb, ha inkább a forgalomra összpontosítják – tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a gördeszka és a görkorcsolya sporteszköznek, játéknak minősül, ezért a gyalogosokra vonatkozó szabályokat kell betartaniuk azoknak, akik ezekkel közlekednek. 

Amennyiben nincs járda, viszont van leállósáv, útpadka, illetve kerékpárút, akkor sem a görkorcsolyázó, sem pedig a gördeszkás nem közlekedhet az úttesten. Csak abban az esetben haladhatunk fel a közútra ezekkel az eszközökkel, ha a felsorolt lehetőségek közül egyik sincs kialakítva. Amennyiben görkorcsolyával vagy -deszkával az úttestre kényszerülünk, akkor a forgalommal szemben, az úttest szélén haladhatunk, mint a gyalogosok. 

SZD 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában