Testi kényszer

2022.05.03. 14:25

Véres bilincselés Hajdú-Biharban

A nő maga hívott rendőrt, végül a fogdán végezte.

Forrás: Illusztráció: Freepik

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyomoznak azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint rendőrökre támadt május elsején egy hajdú-bihari településen. 

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség május 3-án közölte: a terhelt egy szórakozóhelyről maga hívta fel a rendőrséget azzal, hogy a párjának ellopták a mobiltelefonját. Két egyenruhás érkezett, hogy meghallgassa, mire ő ittasan kifogásolta az intézkedést. Amikor közvetlen közelről rákiabált az egyik rendőrre, az pedig eltolta magától, a gyanúsított csapkodni kezdett, majd többször meglökte, egyszer meg is ütötte a másik rendőrt. Ekkor testi kényszert alkalmaztak vele szemben, bár ez se ment egyszerűen: az intézkedő egyenruhások egyike vérző sérülést szenvedett.

A korábban már büntetett nő megbilincselve is rugdosódott, előállítása során kétszer próbálta lefejelni a szolgálati gépkocsiban mellette ülő rendőrt, továbbá folyamatosan megöléssel fenyegette őket. Az ügyészség kezdeményezte a jelenleg őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában