Egy életre nyomot hagy

2022.05.09. 14:00

Vasúti tragédiák a mozdonyvezető és a pszichológus szemével

Hiába képzett és erős idegzetű valaki, a trauma mentális sokkját sosem fogja teljesen kiheverni.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A vasúti balesetek mozdonyvezetőket ért mentális terhéről kérdeztük Zerkovitz Dávidot. A Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. vezető pszichológusa szerint különböző mértékben ugyan, de mindenképpen traumatikus élmény a számukra, mindegyiküket megviseli. Főként, ha halálos áldozattal jár az esemény, bár ezt az adott pillanatban még nem tudják, csak azt érzékelik, hogy ütközni fognak egy járművel vagy személlyel. 

– Ez egy nagyon erős, hirtelen, robbanásszerű stressz. Mivel pszichológiailag válogatott és szakmailag is jól képzett emberekről van szó, ilyenkor nem az ijedtségre koncentrálnak, hanem azonnal ellátják a teendőket. A mozdonyvezetőben bekapcsol egyfajta vészhelyzeti üzemmód: kürtöl, fékez, majd értesíti a megfelelő hatóságot, illetve a forgalom­irányítást. Adott esetben azonnal segítséget nyújt, amennyiben képes rá. 

Több olyan kollégával találkoztam, aki a saját nadrágszíjával szorított el artériát, hogy megmentse az életét a baleset áldozatának. Ezek az emberek ilyenkor nem gondolkodnak: teszik, amit tenni kell

– mondta a szakember. 

A szakember szerint a mozdonyvezetőkön mindenképp kiüt a stressz, ha más nem, utólag. A többségük meg tud ezzel küzdeni, de a vasúttársaság is segítséget nyújt a humánerőforrás-menedzsmenten keresztül. Valamint a vasútegészségüggyel közösen kidolgoztak egy protokollt, hogy az egyes lelkiállapotokban lévő kollégákat kinek kell ellátnia. 

– Emellett ügyeletes pszichológus is rendelkezésre áll, a hasonló esetekkel soron kívül foglalkozunk. Ha szükséges, ambuláns pszichiátriai járóbeteg-ellátást is igénybe tud venni. A megfelelő szakember adott esetben gyógyszert is tud felírni, ám erre nagyon ritkán van szükség – véli Zerkovitz Dávid. 

Forrás: Napló-archív

A pszichológus szerint a mozdonyvezető akár hosszabb időre is kieshet a munkából, ugyanis a feldolgozási mechanizmus mentálisan erősen igénybe veszi. 

– A poszttraumásstressz-­szindróma akár két hétig is lappanghat, de rosszabbodhat is ez az állapot. Jelentkezhetnek alvászavarok, emésztési problémák, ingerlékenység vagy akár depresszív tünetek. Mindenképpen érzékenyebb lesz ilyenkor az illető. Szakmailag ezt flashback jellegű emlékbetöréseknek nevezzük. Ilyenkor hirtelen újra és újra megjelenik előtte az esemény. Ez főleg a nyugalmasabb időszakokban vagy akár alvás közben, álomkép formájában fordul elő. Ez a szervezetnek úgymond egy normális megküzdési folyamata. Elég rögös út. Kicsit a gyászreakcióra hasonlítható, különböző szakaszokon megy keresztül. 

Elfelejteni soha nem fogja, de egy idő után megtanul együtt élni vele. 

Valahányszor áthalad ugyanazon a szakaszon, mindig tudni fogja, hogy ott történt, és azt, hogyan történt. Főleg, amikor látja a fertőtlenítő meszelést a pályán, ami még évekig ott marad. A baleset pillanata azonban sosem halványul el – mondta. Zerkovitz Dávid hozzátette, mivel a mozdonyvezetők tudják, mekkora tömegű járművet kezelnek, aki közülük tanúja volt hasonló balesetnek, soha nem menne sorompó közelébe figyelmetlenül.

Rövid szabadság és mentori támogatás jár

A vasúttársaságtól megtudtuk, a mozdonyvezető-képzés része a stresszkezelés és a felkészítés szélsőséges helyzetekben való helytállásra. Emellett az előzetes orvosi vizsgálatnál kötelező a munkapszichológiai vizsgálat. Gázoláskor vagy ütközéskor a balesetvizsgálók szinte első kérdése a helyszínen, hogy vállalja-e a mozdonyvezető a további szolgálatot. Ha a vasúti jármű vezetője úgy érzi, hogy a baleset miatti lelki trauma következtében nem képes a munka folytatására, kérésére az üzemirányítás egy másik kollégát küld a leváltására. Ha a későbbiek során – akár másnap – úgy érzi, hogy mégsem tudja feldolgozni az őt ért megrázkódtatást, természetesen orvosi segítséget is igénybe vehet. Kollégánk a gázolást követő három napra a beosztott szolgálatai alóli mentesítését is kérheti rehabilitációs szabadság címén, de mentori kíséretet is igényelhet, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az átélt trauma feldolgozása érdekében erre szüksége van. A felkért mentor a rehabilitációs szabadság után két szolgálatban elkíséri a mozdonyvezetőt, akinek legfőképpen lelki támogatást nyújt – áll a válaszukban. A társaság hozzáteszi, 2021-ben összesen 69 vasúti járművezető élt a rehabilitációs szabadság és a mentori kíséret lehetőségével. Arról, hogy az elmúlt években egy mozdonyvezető gázolás vagy ütközéses baleset miatt hagyott volna fel a szakmájával, nincs tudomásuk.

A figyelmetlenség az egyik leggyakoribb ok

A vasúti átjárós balesetek száma Hajdú-Biharban a harmadik legmagasabb Magyarországon az elmúlt öt év statisztikája alapján. 

Megyénkben 2021-ben kilenc vonatbalesetből öt halálos kimenetelű volt. Országosan pedig 50 százalékkal emelkedett a vonatbalesetek száma 2020-hoz képest. A MÁV Zrt. a múlt héten arról tájékoztatott, hogy 2022-ben mindeddig 39 baleset történt vasúti átjárókban, 17 ember halálát okozva (azóta Hajdú-Bihar megyében az elmúlt hétvégén ismét történt két másik baleset – a szerk.). Gyakorlatilag már az idei év első harmadában annyi halálos vonatbaleset történt az országban, mint tavaly egész évben. Április elején mindössze egy hét alatt hatan vesztették életüket vasúti átjáróban. A vasúttársaság a Napló érdeklődésére elmondta, a szerencsétlenségeket főként a vasúti átjárókba behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. A MÁV 7700 kilométeres teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset. Mint mondták, tovább nehezíti a problémát, hogy az autósok évente 800-900 félsorompó rúdját törik le, melyek a karambolokat hivatottak megelőzni. Úgy vélik, a balesetek számának csökkenéséhez a közlekedési morál változása elengedhetetlen. Éppen ezért a társaság vasútbiztonsági kampányt indít, hogy megelőzze a szerencsétlenségeket. Arra kérik a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a vasúti átkelőket. Mivel a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. 

Mint azt megírtuk, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság április végén összehangolt közlekedési ellenőrzéseket végzett Debrecenben. A police.hu-n közzétett, fenti videón jól látható, ahogy több vasúti átjárónál is tilos jelzésen haladnak át az autósok.

Forrás: Napló-archív

Tíz borzalmasan hosszú másodperc

Molnár Péter húsz éve mozdonyvezető. Pályafutása során hatszor volt részese vasúti balesetnek munka közben. Két esetben gépjármű, négy esetben személy állt a síneken, amikor fékeznie kellett. Több tragédia átélése után úgy látja, nincs az a tapasztalat, amivel könnyebben feldolgozható lenne. Ennek ellenére a legtöbb mozdonyvezetőhöz hasonlóan rajong a munkájáért. – Választottunk egy csodaszép szakmát, a gyerekkori álmunk vált valóra. Télen, nyáron, esőben, fagyban örömmel látjuk el a feladatunkat. Aztán történik egy baleset, ami nyomot hagy ezen az érzésen. Lehet olvasni róla, mesélik a kollégák, de a saját bőrünkön tapasztalni egészen más. Ez mindannyiunk életében egy nem várt esemény, egy életritmusunktól elrugaszkodott dolog. Ahány ember, annyiféle módon próbálja a baleset után helyretenni az életét és a mentális állapotát, ha egyáltalán fel lehet dolgozni. Megszokni viszont nem lehet. Ez a szakmának az árnyoldala, és amikor valaki a vasútnál kezd dolgozni, az idősebb kollégák mindig felkészítik arra, hogy lesznek hasonló esetek. Számomra nagyon nagy segítség, hogy a munkatársakkal vagy a családommal meg tudjuk beszélni. Édesapám is mozdonyvezető volt, így ő is sokat segített a feldolgozásban. Valamint a vállalat is biztosít pszichológiai segítséget – vallja Molnár Péter. 

Derült égből 

A mozdonyvezető szerint bizonyos esetekre – például egy sínen ragadt autóra – fel lehet készülni, de az esetek többségében villámcsapásként érkezik a tragédia. – Bármelyik legyen is, tenni nem lehet ellene. A fékút akár több száz méteres is lehet a vonat tömegétől, hosszától, fajtájától függően. A természet törvényeivel szemben pedig mi tehetetlenek vagyunk. Talán kordában lehet tartani, de a fizika ereje dolgozik, megváltoztatni nem tudjuk – mondta Molnár Péter. 

A legnehezebb pillanat 

– Amikor a baleset megtörténik, az egy borzalmasan hosszú idő. A fékezéstől számított 10-15 másodperc abban a pillanatban, a helyszínen sokkal többnek tűnik. Amint a mozdony megáll, már szaladunk hátra, hogy lássuk, mi történt, hányan voltak a járműben, mi lett velük. 

Maga a látvány és a szagok azok, amik ilyenkor beleégnek az agy bizonyos részeibe, akár egy diafilm.

Évekkel később is emlékszik az ember az időjárásra, a sebességre, a pontos helyszínre, és hogy hogyan történt. Ez a legnehezebb része az egésznek. Talán egy életre megmarad. Az adott pillanatban azonban ezen nem gondolkozunk. Mozdonyvezetőként helyt kell állni: a protokollt betartva értesítenünk a megfelelő szerveket, és a helyszínelés során elmondjuk, mi történt. Hihetetlenül nagy mentális segítség, amikor egy rendőr, egy mentős vagy egy tűzoltó néhány percet beszélget velünk, vagy csak egy vállveregetéssel jelzi, hogy mellettünk áll. Hiszen ez nekik is egy nehéz dolog, de tudják, hogy a mozdonyvezető az, aki a baleset áldozatát utoljára látta élve vagy az autót egyben – mondta. Hozzátette, gyakran megfeledkezünk róla, de amikor azt olvassuk az újságban, hogy „vonat ütközött”, ott volt egy mozdonyvezető is, aki az esetnek egy mentális károsultja. A fiatalember úgy véli, az esetek többségében az emberi figyelmetlenség és a türelmetlenség okozza a baleseteket. – Ha várni kell a sorompónál, használjuk ki, és arra a pár percre foglaljuk le magunkat. A közút és a vasút kereszteződésében nem szabad hibát véteni, mert nagy a tét. Aki hibázik, az általában az életével fizet érte. Tiszta szívemből mondom: az élet annál szebb, minthogy elrontsuk egy rossz döntéssel – üzente a mozdonyvezető.

Hajnal László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában