Ügyeleti hírek

2022.05.18. 09:45

Leégett étel miatt kaptak riasztást a tűzoltók

A rendőrségnek is viszonylag nyugodt napja volt.

Forrás: Napló-archív

Kedden riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat Debrecenbe, a Tünde utcába. Egy garázs, valamint egy családi ház felső szintje lángolt teljes terjedelmében. A tűzoltók három vízsugárral határolták körbe a lángokat és oltották el a tüzet. A lakók időben el tudták hagyni az épületet, így nem sérültek meg - olvasható a katasztrófavédelem összefoglalójában. 

Délután leégett az étel egy társasházi lakásban Hajdúszoboszlón, a Kölcsey utcában. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók kiérkezésére a tüzet eloltották az ott lakók, az egység így csak az átszellőztetést végezte el.

Három embert tetten értek

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset - írja a police.hu

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük három embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három főt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában