Lezárt nyomozás

2022.05.19. 11:49

Amit tudtak, lenyúltak, de a törvény elől elbújni már nem tudtak

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két férfivel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint több helyről is loptak Hajdúböszörményben.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi és egy hajdúhadházi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Hajdúböszörmény külterületén leszívtak 300 liter üzemanyagot egy traktorból és egy kombájnból 2021 júliusában - írja a police.hu

A két férfinek ez sem volt elég, 2021 szeptemberében és októberében a Hajdúböszörményhez tartozó Nagy Bocskai szőlőben bementek két ingatlanba is, ahonnan különböző szerszámokat, háztartási gépeket és használati tárgyakat vittek magukkal.

A páros a három bűncselekmény elkövetése során több mint 600 ezer forint kárt okozott a sértetteknek. A nyomozók a kutatások alkalmával az ellopott értékek egy részét lefoglalták, majd azokat visszaadták a tulajdonosoknak.

A hajdúböszörményi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában